Hiszek a Máté főnökének

Szabadon, mint a szél, amely enyhítően fújdogált azon a forró napon. Ha választhatnék, szél lennék vagy madár, mert nincsen náluk szabadabb a világon. Tennék egy kört odakinn a széles nagy ég alatt. Lehet, hogy ismerőssel is találkoznék, aki szintén szél- vagy madáralakot öltve rázná le a vírushelyzet adta belső béklyókat. Szia, üdvözölném a közeledő rigót, hát te is errefelé röpködsz?
Igen, de már sietek vissza, csipogná, kilenckor videókonferenciám van!

Sokan beszélnek ma arról, hogy meg fog változni a világ. Szerintem máris megváltozott. Például a Pozsony környéki erdőkből kiköltözött néhány vad (megijedtek a szokatlan emberáradattól). Nem messze tőlünk rókák poroszkáltak az utcán. Az erdőbe vezető út mellett vaddisznó anya táborozik a malackáival. Többen látták, nyugodtan szoptatott.

A merészebb arcmaszkosok le is fotózták.

Az állatok megbátorodtak, mi, emberek elkezdtünk félni. Sosem éreztem aktuálisabbnak Ulrich Beck német szociológus harmincöt éves elméletét az úgynevezett rizikótársadalomról. Ennek a társadalomnak a félelem a fő jellemzője. Míg a korábbi társadalmak fő hajtóereje az volt, hogy „éhes vagyok”, a rizikótársadalom mottója a „félek”. A félelem oka a kiszámíthatatlanság. Egy másik szociológus, a cseh Jan Keller ezzel kapcsolatban a lényünkből fakadó biztonságérzet megingásáról ír.
A biztonságérzet alapja, hogy értjük a világot, ezért meg tudjuk magyarázni, s így bizonyos mértékig alakítani is tudjuk az életünket. De amikor nem világos, mit hoz a holnap, és ez az állapot sokáig tart, akkor bizonytalanná válunk, kiszolgáltatottságot érzünk és félni kezdünk.

Ezeket nem azért írom, hogy magam is növeljem a bizonytalanságérzetet, hanem hogy megmutassam, nem egyedi dolog manapság a félelem.

Sőt, az ilyen szokatlan helyzetekben, mint amiben most élünk, normálisnak tekinthető. Ezt azért jó tudni, mert többektől hallottam, hogy a félelmüket egyéni „agybajnak” tartják. Nem az, hanem korjelenség.

S néha már az is vigasztaló, ha tudjuk, hogy a félelmünkkel nem vagyunk egyedül.
Ugyanakkor reménykeltő, hogy sok jó dolog is született az elmúlt két hónapban. Megtanultuk, hogy shoppingolás nélkül is van élet, üzletközpontokon kívül is van szabadidő. Hogy otthonról is lehet dolgozni (kellenek egyáltalán a drágán bérelt irodák?). Hogy jó segíteni. S talán nem árt elfogadni az úgynevezett tudatos jelenlétet, amelynek lényege, hogy ne a múltban vagy a jövőben éljünk, hanem a jelenre koncentráljunk, azzal foglalkozzunk. Vagy ahogy Máté evangélista mondja: „ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől (…) Elég minden napnak a maga baja”. Bár a Máté főnöke ennél is jobbat mond, nem is egyszer: „Ne féljetek!”