Vélemény
Kim Dzsong Un - TASR-felvétel

Hihetünk Kim Dzsong Unnak és Iránnak?

Gál Zsolt

2018. május 15. 19:40

A történelemben olyan még nem volt, hogy egy diktatúra csak úgy lemondott volna tömegpusztító, nukleáris fegyvereiről. Az ilyen fegyverek létezéséről szóló blöffölésre meg a velük való zsarolásra viszont annál több példát találunk.

Amikor az észak-koreai rezsim tűzön-vízen át, dacolva az egyre erősödő nemzetközi ellenkezéssel és szankciókkal végigvitte atomfegyverprogramját (amely a hatodik nukleáris kísérleti robbantással érte el csúcspontját), akkor az elemzők többsége a következő logikával magyarázta a folyamatot. Kim Dzsong Un végső biztosítékként tekint az atomfegyverre: ha ezzel üthet vissza, akkor gyakorlatilag nem lehet megtámadni, rendszere külső támadás által megdönthetetlenné válik, kizárt, hogy akasztófán végezze, mint például Szaddám Husszein volt iraki diktátor. Az egyetlen hatalom, amely valamennyire hatni tud Kimre, az Kína, de Kínának Kim gyakran kiszámíthatatlan, kardcsörtető provokációi ellenére is jobban megéri fenntartani egy ütközőállamot, amely folyton zaklatja Dél-Koreát és Japánt, sőt, újabban Amerikát, magára vonva ezzel a nemzetközi figyelmet, minthogy egy esetleg egységesülő, 70 milliós demokratikus és Amerika-barát Korea legyen a szomszédjában. A másik szomszéd pedig a zaklatástól ezáltal megszabaduló 127 milliós Japán, és amerikai csapatok mindkét ország területén.

Akkor mit gondoljunk most arról, hogy Kim Dzsong Un külföldi újságírók jelenlétében készül ünnepélyesen bezárni a Phunge-ri kísérleti nukleáris telepet? A fenti logika hirtelen nem érvényes, és Kim feladja az atomfegyvereit? Vagy inkább a Trumppal való csúcstalálkozó előtt kell egy elterelő PR-akció? Eleve egy olyan telepet szüntet meg (illetve annak egy részét), amely a korábbi robbantások miatt egyébként is használhatatlan. És Kimnek esze ágában sincs lemondani tömegpusztító fegyvereiről meg ballisztikus rakétáiról, csak most különböző okokból (némi pénz és a szankciók enyhítése reményében) átmenetileg barátságos arcát mutatja, hogy alkalomadtán újra visszatérjen a kardcsörtetéshez. Ehhez jól ki tudja használni a hatalmas egóval rendelkező Trumpot. Ez utóbbi forgatókönyv már csak azért is reálisabb, mert sok precedens van rá: apja, Kim Dzsong Il is eljátszotta már ezt Dél-Koreával nemegyszer. Bárcsak tévednék.

És mi a helyzet Iránnal, a szakállas ajatollahokkal meg a kétszínű politikai elittel? Talán kezdjük azzal, hogy miért van szüksége egyáltalán a világ egyik legnagyobb szénhidrogénkészletén csücsülő országnak méregdrága, békés célú nukleáris programra. A logika azt diktálja, hogy nem békés célokra. Ezt erősíti a ballisztikus rakéták fejlesztése is, ezeknek is csak akkor van értelmük, ha tömegpusztító fegyvert szerelnek a robbanófejeikre, egyébként ablakon kidobott pénz az egész. Az araki plutóniumgyártásról nem is beszélve, az tényleg csak a bombához kellett. Vagyis Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozott, nagyon közel került hozzá, mielőtt megkötötte 2015-ben a „közös komplex akcióterv” nevű egyezményt. Az iráni atomegyezményként emlegetett szerződés felmondása átgondolatlan és hibás lépés a Trump-kormány részéről, de azért a mérleg csak enyhén billen ebbe az irányba.

A teheráni hatalom ugyanis az egyezmény okozta gazdasági könynyebbséggel csúnyán visszaélt, folytatta hordozórakéta-fejlesztési programját és kiterjesztette külföldi katonai jelenlétét a régióban. Ezeket a lépéseket az atomegyezmény nem korlátozta, csak az atomprogram katonai jellegű részét fagyasztotta be egy bizonyos szinten, azt is csak átmeneti időre, 15 évre. A Közel-Keleten egyre nagyobb síita–szunnita vallásháború jelleget öltő konfliktus zajlik. Az egyik oldalon Irán és szövetségesei (a libanoni Hezbollah, a szíriai Aszad-rezsim, a jemeni húszi lázadók és részben az iraki kormány és a síita pártok/milíciák meg a gázai Hamász), a másik oldalon Szaúd-Arábia és szövetségesei. Izrael eléggé abszurd módon, de reálpolitikai szempontból logikusan ez utóbbi oldalon találta magát. Egy hatékony iráni egyezmény vagy a kemény nemzetközi szankciók a ballisztikus rakétaprogramnak meg a külföldi katonai expanziónak is gátat szabnának, de nyilván erre van a legkisebb esély.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk