Hibás volt a bősi tárgyalási stratégia?

Egy készülő kormányhatározat szerint a Külügyminisztérium fogja koordinálni az új kormányzati struktúrában a bősi konfliktussal kapcsolatos teendőket.

Egy készülő kormányhatározat szerint a Külügyminisztérium fogja koordinálni az új kormányzati struktúrában a bősi konfliktussal kapcsolatos teendőket. Várhatóan több ponton is módosítják a magyar tárgyalási álláspontot, s visszavonják a hágai ítélet végrehajtása céljából kidolgozott, a Duna kanyargósítását célzó tervet.

Már a közeljövőben megszülethet az a kormányhatározat, amely meghatározza az érintett tárcák teendőit a bősi konfliktus ügyeiben. A feladatok újraosztását a dunai kormánybiztosi iroda megszüntetése és a kilencfős stáb rendelkezési állományba helyezése tette szükségessé. Lapunk úgy tudja, hogy az új struktúrában három tárca (a külügyi, a környezetvédelmi és vízügyi, valamint a MeH területfejlesztési államtitkársága) osztozik majd a feladatkörökön. A kormányzati lépéseket a Külügyminisztérium koordinálja, arról azonban még nincs döntés, hogy személy szerint ki felel a bősi kérdésekért. Értesüléseink szerint ajánlkozókból nincs hiány, de a kormány szeretné elkerülni, hogy olyanokra bízza a rendezést, akik az előző kormány idejében szerepet játszottak a Duna kanyargósítását célzó koncepció kialakításában.

A kormánybiztosi iroda megszüntetésének, illetve Székely László dunai kormánybiztos menesztésének az volt a legfőbb oka, hogy az új kormány illetékesei elhibázottnak tartják az eddigi tárgyalási stratégiát.

Elsősorban azt róják fel a kormánybiztosnak, hogy mindenfajta ellentételezés nélkül jelentős engedményt tett a tárgyalópartnereknek: szlovák kérésre belement, hogy a tárgyalások ne kormányzati, hanem szakértői szinten folytatódjanak, ugyanakkor nem ragaszkodott annak a magyar álláspontnak az érvényre juttatásához, hogy cserébe vegyék előre a vízmegosztás kérdését, és a szlovákok már a tárgyalások ideje alatt is juttassanak több vizet a Dunába.

Az 1998 és 2002 közötti időszakban a magyar és a szlovák illetékesek hét alkalommal tárgyaltak, mindenfajta érdemi előrelépés nélkül. Lapunk úgy tudja, hogy épp ezért az EU Bizottsága határozottan a magyar és a szlovák kormány tudtára adja: nem fogadja el a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének figyelmen kívül hagyását, s a felektől azt várja, egy éven belül kössenek szerződést a bírósági döntés végrehajtásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?