Három a magyar...

<p>Három a magyar igazság, szokták mondani valamilyen felderíthetetlen okból. Nemsokára pedig (szintén felderíthetetlen okból) a szlovákiai magyar pártok száma is ennyi lesz.&nbsp;</p>

 

Hétfőn a Komárom melletti Búcson egy csapat bejelentette: kereszténydemokrata párttá alakulnának, ha isten is úgy akarja. Hívtak is három papot (egy katolikust, egy reformátust meg egy baptistát), hogy áldják meg a kezdeményezést. A szenteltvíztől gyorsabban gyűlnek az aláírások – ezt már az ókeresztények is tudták. Tízezer autogramot kell összegereblyézni, aztán el is kezdheti tevékenységét a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség.Azzal, hogy ismét három párt fog versengeni a szlovákiai magyar szavazatokért, gyakorlatilag visszaröpítjük magunkat az 1998 előtti időkbe. Hogy ez jó-e vagy sem, azt döntse el ki-ki a maga szempontjából. Van, aki az egységes magyar politikai fellépést siratja majd benne, van, aki meg örül a több választási lehetőségnek. Egyébként érdekes, hogy a búcsi kezdeményezők azzal a céllal gyürkőznek az egész feladatnak, hogy a jövőben hármas koalícióban indulhassanak a Híddal és az MKP-val. Úgy látják, hárman könnyebben megegyeznek majd, mint ketten. Ha ez a logika működik, akkor alapíthatnának egyből két új pártot, mert négyen még könnyebben összehoznák a koalíciót.Érdemes megnézni ezzel kapcsolatban az erdélyi helyzetet. Ott majdnem az összes szavazatot az RMDSZ viszi, de azért létezik két nemzetibb irányvonalú törpepárt is, a Tőkés László-féle EMNP, és a Kövér László magyar házelnök által pártfogolt Magyar Polgári Párt. Az elmúlt napokban kiderült, hogy a kicsik egymással sem tudnak megegyezni, az RMDSZ pedig nincs rájuk szorulva. Nálunk is hasonló a helyzet: a Híd bejut, a többiekre pedig nincs rászorulva. Ki tudja, mi lesz 2016-ban, talán ez is megváltozik. Annyi viszont biztos, hogy ha tényleg alakul egy keresztény-nemzeti irányvonalú párt, az inkább az MKP-tól visz majd el szavazatokat. Aztán 2020-ban muszáj lesz visszahívni Vladimír Mečiart, hogy erőszakolja már rá ismét a hazai magyarságra az egységes politikai képviseletet, ahogyan 1998-ban tette.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?