Hány pillére lesz a Hídnak?

<p>Lassan elmúlik a választási láz, az MKP a sebeit nyalogatja, a Híd kormányzati szerepre készül. A következő négy évben mind a két párt meg fog változni, a szlovák és a magyar közösség közöttt egyensúlyozgató Híd pedig szembesül egy kényelmetlen dilemmával: nyíltan felvállalja-e a szlovákiai magyar közösség problémáinak megoldását, vagy továbbra is a konfliktusok látványos elkerülésére épít.</p>

Jókor, jó helyen: Bugárék kézenfekvő választásnak tűnhettek egy olyan helyzetben, amikor Slota és Fico kormányoldalról támadta a magyar kisebbséget, az MKP pedig semmit sem tett a nemzetiségi feszültségek feloldására. Most új idők jönnek. Csákyék távoznak a parlamentből, Slota és a Smer ellenzékbe szorult, a nemzetiségi témát eddig félszívvel vállaló Híd pedig hirtelen a felvidéki magyarság érdekeinek első számú képviselőjévé lép elő. Olyan politikai környezetben, amelyben az előző kormány több aknát is hátrahagyott.

Az új kormány – bármennyire idegenkedik is a nemzeti témáktól – legalább két fontos, etnikai vetületű problémával fog szembesülni. Nem tudni, miként kezelik majd a betarthatatlan nyelvtörvényt, illetve a kettős állampolgárság betiltását követő gyakorlati problémákat. Vajon valóban szép lassan kivételt kapnak a cseh, az ausztrál, az angol kettős állampolgárok? Mind a két témában ismét előkerül a magyarkártya, a Hídnak pedig megoldásokat kell szolgáltatnia – úgy, hogy ne veszítsen szlovák szavazókat, egyúttal megtartsa „nemzeti” jellegét az etnikai magyar szavazók körében.

Az is kérdéses, hogy Bugár milyen viszonyt alakít ki a jobboldali szlovák sajtó által is előszeretettel bírált Fidesszel, hiszen Orbán pártja a következő négy évben gyakorlatilag Magyarország szinonimájának számít a közvélemény szemében. A túlzottan szivélyes viszony elriaszthatja a szlovák szavazók egy részét, sőt, belülről oszthatja meg a pártot, az ellenséges hozzáállás pedig a magyar választókat tántorítja el hosszú távon a Hídtól.

Bugár rendkívül ügyes, kompromisszumkész taktikusnak bizonyult az előző egy évben: a jelenlegi alapelveken működő Híd fenntartása viszont roppant nehéz és kényes feladat. A párt olyan, mint egy ingatag mérleg, amelyet állandóan egyensúlyban kell tartani. Ha az egyik oldalára túl sok súly kerül, magával húzza a többit. Ezzel a dilemmával kell együtt élnie a Híd vezetőségének további négy évig – hacsak nem döntenek úgy, kényelmesebb megoldás végleg elkötelezniük magukat az egyik, vagy a másik oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?