Halálosan megsebesítette őrtársát

Tőketerebes. Kedden este tíz óra után néhány perccel a tőketerebesi laktanya lőszerraktára mellett szolgálatteljesítés közben halálos lövés ért egy sorkatonát. A lőszerraktárnál őrségben levő M. B.

Tőketerebes. Kedden este tíz óra után néhány perccel a tőketerebesi laktanya lőszerraktára mellett szolgálatteljesítés közben halálos lövés ért egy sorkatonát. A lőszerraktárnál őrségben levő M. B. a szabályokat megszegve elhagyta helyét, és a létesítményt védő kerítésen keresztül megpróbált átjutni az O. S. által őrzőtt szomszédos raktárhoz, közben csőre töltött fegyvere a kerítés drótjába akadva kilőtt. A lövedék a túloldalon őrködő nagymihályi O. S. jobb szemét találta el, s azonnali halált okozott. Az esettel kapcsolatosan eltérő hírek is keringenek a sorkatonák körében, amiről természetesen nyilvánosan nem szívesen beszélnek. Egyesek szerint már máskor is előfordult, hogy a két szomszédos őrhelyről ? főleg éjszaka ? összejártak beszélgetni a szolgálatot teljesítő őrszemek. A katonák szerint ők ketten jó barátok voltak, és nem hisznek abban, hogy szándékos emberölés történt volna a lőszerraktár térségében, mint azt közvetlenül az esetet követően egyesek hírül adták. Csakis véletlen baleset lehetett ? állítják a katonák. A tragédia valódi körülményeinek megállapítására a katonai ügyészség vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az esettel foglalkozó Milan Karas eperjesi katonai ügyész egyelőre nem tartja szükségesnek a svinicai M. B. előzetes letartóztatását, ezért még szerdán szabadon engedték, de áthelyezik más katonai alakulathoz. (kat)

Kik a felelősek a kiskatona haláláért?

A kedden tragikus körülmények között elhunyt 19 éves kiskatona haláláért a tőketerebesi alakulat tisztjei is felelőssé tehetők. Imrich Modrocký, a szárazföldi erők parancsnokának szóvivője szerint a magasabb beosztású vezetők rosszul készítették fel a katonákat az őrségre, hatástalanok voltak az ellenőrzések, és a szabályok megsértése sem volt ritka. Elrendelték, hogy az őrség parancsnoka ezentúl hivatásos katona legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?