Ha másképp nem megy

Azóta – tegnap – az új, a fennállón változtatni hivatott törvénytervezetet hivatalosan is bemutatta szülőatyja, Rudolf Chmel kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes, és csakhamar eldől, csak tisztsége kisebbségi-e a kabineten belül, vagy a véleménye is. A tervezetre a koalíció eddig ugyanis nem adta áldását. Sőt, az eredetileg javasolt tízszázalékos hivatali nyelvhasználati küszöböt már az előzetes egyeztetések során sikerült „feldolgozniuk” 15-re. Tény, hogy ez is kevesebb, mint a jelenlegi húsz, tehát eredmény. Viszont ez a módosítás, ha minden igaz, kettővel növelné azoknak a településeknek a számát, ahol a magyart hivatalos nyelvként lehetne használni. Így a magyarok – akik valamennyi kisebbség közül a legtöbben szavaztak az együttműködést zászlajára tűző, a miniszterelnök-helyettest is delegáló pártra – a hivatali nyelvhasználat terén számszerűleg vajmi csekély előrelépésnek örülhetnek. Chmel szerint a küszöbcsökkentés legfőbb ellenzője a Kereszténydemokrata Mozgalom volt. A KDH nem először mutatta meg, hogy a keresztény identitás számukra másod- vagy sokadlagos a nemzeti identitás mellett. Kisebbségi kerékkötősdijük nem egyéb nacionalista szűkkeblűségnél, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy eljárásuk az ország érdekét szolgálja. Csak nemzeti templomi orgonákra hangolt választói bázisuknak játszanak. Így csak támogatni lehet Rudolf Chmelt, aki kijelentette: a tárgyalások során a 15-ből már nem kívánnak tovább engedni. Azt csak remélni tudjuk, hogy az elszántság mellett valami egyéb is van a tarsolyukban a renitenskedő KDH-sok megregulázására (bár szomorú, hogy egy ilyen, nem ideológiai jellegű, azaz a politikai spektrumot nem a bal-jobb tengely mentén megosztó javaslat támogatását a hazai politikai kultúrában csak a kormányoldalon lehet keresni, és eleve elképzelhetetlen, hogy az ellenzék is támogathatná).

A magyar hivatali nyelvhasználat elhanyagolható léptékű emelkedése mellett a jogszabály legnagyobb hozadéka a szankciók bevezetése. Szükség van rájuk az egyenlőség látszatának fenntartásához, hisz „abban a másik” törvényben is vannak. De míg abban ott maradtak, hogy a többségi nyelvet védjék, addig a kisebbségi nyelvekről szólóba csak az első ilyen jellegű törvény elfogadása után 12 évvel kerültek be. Persze, a magyar nyelvhasználatot nemegy esetben saját kényelmességünk, és – magyar! – hivatalnokaink, önkormányzati dolgozóink restsége (is) korlátozza. Az előbbin csak magunk tudunk változtatni, a másikra meg ott lesz a törvény. Ha másképp nem megy...