Függőséget okoznak a nők

Drogfüggőséghez hasonló állapotot váltanak ki a férfiakból a vonzó nők – derült ki egy orvosi kísérlet során, amelyből az is egyértelművé vált, hogy az ´erősebb nemnek´ még menekülni sincsen esélye: a férfiaknak alig öt másodperc is elegendő arra, hogy megállapítsák, a szembejövő hölgyet ezen szempo

Drogfüggőséghez hasonló állapotot váltanak ki a férfiakból a vonzó nők – derült ki egy orvosi kísérlet során, amelyből az is egyértelművé vált, hogy az ´erősebb nemnek´ még menekülni sincsen esélye: a férfiaknak alig öt másodperc is elegendő arra, hogy megállapítsák, a szembejövő hölgyet ezen szempont alapján mely kategóriába sorolják.

A kísérletben való részvétel bármelyik férfinak nagy örömöt okozott volna, mivel a feladat csupán annyi volt, hogy gyönyörű és vonzó nőket kellett szemükkel végigpásztázniuk a kutatás alanyainak. Eközben az orvosok egy úgynevezett agyszkenner segítségével vizsgálták, mi történik a nézők fejében. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a hölgyek látványa éppolyan hatással van az erősebb nem képviselőire, mint a kokain vagy a heroin: például a férfiak agyának ugyanazon részeire volt hatással, mint a drogoké. A szervezet pontosan úgy reagált, mint amikor a kábítószerfüggő „anyaghoz” jut.

A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a vonzó nők a férfiak tudatalattijára hatnak, ebből pedig az a feltevés következik, hogy a férfiak már születésüktől tudják, mi a szép. Így viszont nem állja meg a helyét az az elmélet, amely szerint egy éppen divatba jött, bizonyos nőtípust találnak csak szépnek. A kísérletet irányító Dan Aerly professzor szerint, a férfiak agyában létezik egy „kiválasztó-rendszer”, amely csak a szépség megállapításával foglalkozik.

A második kísérletben a férfiaknak különböző korú és adottságú, de gyönyörű nők képeit kellett végignézni egy hatalmas kivetítőn. A résztvevőknek csak egyetlen dolguk volt: nézni a képeket, és a mellettük található távirányítóval jelezni, melyik hölgyet szeretnék tovább szemlélni. A vonzó hölgyeket átlagosan 8,7 másodpercig, míg a kevésbé tetszetőseket 5,2 másodpercig kémlelték a férfiak, akik negyven perc alatt körülbelül 6700 nőt vettek – többé vagy kevésbé hosszasan – górcső alá meg.

(stop!)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?