Franciák lesznek 30 év múlva is?

A szerzők feltették a provokatív kérdést: „Franciák leszünk még harminc év múlva?“ A szerzőpáros azt írta, 2015-ben 9 480 000 nem európai származású ember fog Franciaországban élni, a születendő csecsemők egyharmada tőlük fog származni, s ez már a francia kultúra, értékek és identitás túlélését veszélyezteti.A baloldal és a média jó része egyből lecsapott az írásra: Jack Lang szocialista kultuszminiszter a magazint rasszista propagandaorgánumnak titulálta, Laurent Fabius kormányfő szerint a bevándorlási statisztikák manipulálása a nemzeti érdek ellen van. Jean Sevilla az értelmiség terrorizmusa című könyvében tovább szemezget a reakciókból: „Georgina Dufois szociális miniszter csípős közleménnyel válaszol: A Figaro Magazine a Le Pen-módszert alkalmazza, aminek lényege a hamis számokkal való dobálódzás. Ezt az őrült náci elméleteket idéző építményt üldözni kell és szétszedni.“ A Matin-ben Max Gallo elítéli az írást, ami „mérföldkő a háború utáni francia rasszizmus történetében“. A Liberation leleplezi „a faji elméleten alapuló kamuszámokat“. Az írás körüli hisztéria jól illusztrálja az értelmiség és a politikai elit jó részének több évtizedes mulasztásait: még egy (igaz, provokatív) demográfiai előrejelzést is lerasszistáznak (ezzel lejáratva, elcsépeltté téve a jelzőt), miközben nem foglalkoznak a felvetett kérdésekkel.Hasonló volt a reakció a politikai színtéren akkor első komoly sikereit arató Nemzeti Front (FN) előretörésére is: választóit lefasisztázták, és nem foglalkoztak azzal, milyen okokból voksolnak Jean-Marie Le Penre. Azóta eltelt bő három évtized. Először nézzük a számokat! 2012-ben a francia statisztikai hivatal (INSEE) adatai szerint Franciaországban 5,71 millió bevándorló élt, ebből 3,6 millió Európán kívül született – ez lenne ugye az első generáció. Az INSEE 2015-ös kimutatása további 7,1 milliónyi francia földön született állampolgárt említ (az összlakosság 11 százaléka), akinek legalább az egyik szülője külföldi bevándorló volt – az ún. második generáció. 55 százalékuk, vagyis 3,9 millió Európán kívüli származású. Ezzel hét és fél milliónál tartunk, de még hiányzik a harmadik generáció, amelyről semmilyen hivatalos adat nincs. Akárcsak a faji vagy etnikai hovatartozásról általában, mert a „köztársasági értékek“ ilyet nem ismernek, csak franciákat. Különböző becslések köröznek, de a harmadik generációs Európán kívüli származású lakosok száma aligha van 1 millió alatt, illetve jóval 2 millió felett. Vagyis összesen kb. 8,5-9,5 millió környékén lehet az Európán kívüli bevándorlók, illetve azok másod- és harmadgenerációs leszármazottainak összlétszáma. Akkor most ki volt közelebb az igazsághoz, Raspail és Dumont vagy az őket lerasszistázó és kamuszámokról beszélő kritikusok? Tény, hogy a szerzőpáros alábecsülte a francia nők várható termékenységét, és főleg túlbecsülte az Európán kívülről jött nőkét, de azért nagyságrendileg nem téved(het)tek nagyot. De nemcsak a bevándorlók száma nőtt meg drámaian az elmúlt 30 évben, hanem a Nemzeti Front népszerűsége is, a kettő közötti szoros összefüggés nyilvánvaló. Az FN jelenlegi vezetője, Marine Le Pen az elnökjelöltek népszerűségi listájának élén áll és a francia fősodorbeli politikai és médiaelit és értelmiség nem teheti meg többé, hogy ignorálja szavazóinak motivációit. Az előrejelzéseket is ideje lenne komolyabban venni, mint 30 éve, már csak azért is, mert időközben (2004) Raspail már azzal provokál, hogy „a mi francia sorsunk megpecsételődött, mivel… a helyzet visszafordíthatatlanul a végső fordulat felé halad 2050 körül, amikor az őshonos franciák már csak - az öregedő - kisebbségét fogják alkotni az ország lakosságának, a többit pedig afrikaiak, magrebiek és ázsiaiak teszik ki a harmadik világ mindenféle térségének kimeríthetetlen tartalékaiból“.