Fogyasztóbutítás

A cégek korábban a globális felmelegedésről szóló híreket lovagolták meg, a legkörnyezetkárosítóbb termékekre is zöld matricákat ragasztva.

A gazdasági válság kirobbanása és a munkanélküliség növekedése után a helyi piacok védelmét szorgalmazó fogyasztói nacionalizmus vette át a fő vásárlóbutító marketingfogás szerepét, miközben a cégek és az üzletláncok egyre furfangosabb módszereket használnak a gyanútlan vásárlók beetetésére.

„A fogyasztók 94%-a inkább hazai termékeket vásárol, s úgy véli, ezek jobb minőségűek, mint a külföldiek, 70%-uk hajlandó akár többet is fizetni a szlovák áruért” – derül ki az Azet.sk internetes portál és az INCOMA Slovakia ügynökség felméréséből. A hírt e héten a hírügynökségek és a hazai napilapok is átvették, azt sugallva, hogy az emberek többsége „felelős vásárló”, vagyis él-hal a hazai termékekért. Aki másképp gondolkodik, az ma már kisebbségnek számít, és mint tudjuk, az emberek nem szívesen tartoznak a kisebbséghez. Kiváló pszichológiai trükk. Hogy a hatás teljes legyen, a hírben elfelejtették megemlíteni: a felmérés csupán egy internetes fogyasztói játék részét képezte, amelyen vásárlási utalványokat lehetett nyerni, vagyis az ebben szerepelő adatok nem lehetnek mértékadók. Az INCOMA Slovakia fő partnere ráadásul a hazai cégeket tömörítő Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség, a fogyasztói nacionalizmus egyik hazai szószólója.

Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen hasonló fogyasztóbutító trükkökkel nap mint nap találkozhatunk, és felkészülhetünk arra is, hogy az elkövetkező időszakban egyre kifinomultabb módszereket vetnek be a fogyasztói nacionalizmust reklámfogásként felhasználó cégek. Az alaptézis azonban nem változik: a hazai élelmiszerek jók, míg a külföldi cégek életveszélyes termékekkel próbálják megfertőzni a nemzetet. Ha ez igaz lenne, biztonságos élelmiszerek nem is léteznének, hiszen míg a szlovák fogyasztói nacionalisták azt vallják, hogy a környező országokból csak selejt érkezik hozzánk, a magyarok ugyanezt állítják a szlovákokról, a lengyelek pedig a két utóbbiról. Nem lenne szabad hallgatnunk azokra sem, akik a lelkiismeretünkre hivatkoznak, azt állítva, hogy aki külföldi terméket vásárol, az a hazai munkanélküliséget növeli. A tudatos fogyasztónak elsősorban a minőséget és az árat kellene fő szempontnak tekintenie a vásárlásnál. Persze, ha egy hazai és külföldi termék e két utóbbi szempontból azonos szinten van, választhatja a hazait, semmiképp sem lenne szabad azonban selejtes és drága termékeket gyártó hazai cégeket támogatni csak azért, mert valaki ezt sulykolja belénk. Mára persze a fogyasztói nacionalizmus tételei olyannyira elfogadottak, hogy mértékadó politikusok, miniszterek, kormányfők is ezt szajkózzák. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ez a fajta nacionalizmus ugyanolyan primitív és buta, mint az összes többi, nemzeti alapon kirekesztő ideológia.