Fideszesek sajtója: amiről nem beszélnek

A Fidesz vezető politikusai az elmúlt hónapokban — a médiával kapcsolatban őket ért vádakra reagálva — többször hivatkoztak a tekintélyes nemzetközi szervezet, a Freedom House (FH) éves jelentéseire.

A Fidesz vezető politikusai az elmúlt hónapokban — a médiával kapcsolatban őket ért vádakra reagálva — többször hivatkoztak a tekintélyes nemzetközi szervezet, a Freedom House (FH) éves jelentéseire. Úgy interpretálták a szervezettől kapott minősítést, hogy a Horn-kormány idején félig szabadnak, az Orbán-kormány idején viszont — hasonlóan az Antall-kabinet időszakához — teljesen szabadnak értékelte a magyar sajtót. Az éves jelentések mélyebb vizsgálatából ugyanakkor kiderül, hogy a kép legalábbis árnyaltabb, mint amit a fideszes vezetők vázoltak.

A Freedom House internetes honlapján bárkinek hozzáférhetők az éves országjelentések. A szervezet többféle felmérést végez, ezek egyike a sajtószabadság-kutatás. Az FH évente nullától száz pontig terjedő skálán helyezi el az egyes országokat, három kategóriában (lásd táblázatunkat).

Magyarország megítélése a Horn—Orbán-kormány fordulóján, tehát 1997—98 között 3 ponttal javult, ami éppen elég volt ahhoz, hogy átsorolják a részben szabad kategóriából a szabadok közé. 1998 és 2001 között a besorolás 28-30 ponton mozgott, tehát az sem sokon múlott, hogy visszacsússzon. Tény ugyanakkor, hogy 1994 óta az idén kapta a legkedvezőbb, 23 pontos minősítést. A kedvező képet némileg árnyalja ugyan, hogy az FH ebben az évben már más metódussal dolgozik, ezért a szám csökkenése csak részben köszönhető a kedvező folyamatoknak (több kategóriát összevontak, továbbá a számok korrigálásának eddigi módja is megváltozott).

Az adatok elemzéséből kiderül továbbá, hogy az összpontszám csökkenése — azaz javulása — nem jelenti azt, hogy minden területen javult volna a média helyzete. A Freedom House több kategóriát vizsgál, számos összetevőből alakítva ki az összpontszámot. A négy alapkategória: a médiumok tartalmának befolyásolása jogi, politikai, gazdasági eszközökkel, a negyedik (amelyet 2001-ig használtak, majd beolvasztották az előző kettőbe), a represszió, azaz a cenzúra, öncenzúra, letartóztatások, fizikai atrocitások. 1999. és 2000. között ez utóbbi szám nulláról a maximálisan adható öt pontra ugrott. Miután azonban 9-ről 5 pontra csökkent a gazdasági befolyásolás (a maximális 15-ből), összességében javult az ország megítélése. Megjegyzendő, hogy miután a represszió mint önálló kategória megszűnt, nem tudni, hogy az idén hány pontot kapott rá.

2000 óta viszont szinte az összes szám javult. Kivéve a politikai befolyásolás mértékét: ez a szám az Orbán-kormány hivatalba lépése óta 6 ponton stagnált, az idén viszont már 8 ponton áll. De miután az összes többi mutató javult, ez a különbség sem mutatkozik az összesítésben. Ebben az évben egyébként romlott a jogi befolyásolás mértéke is, amit az FH többek között az ügynöktörvény kiterjesztésével magyarázott.

Korábban (1999—2000) az FH szintén figyelmeztetett a jogi befolyásolás veszélyeire, mint ahogy a fizikai atrocitásokat is felvetette, példaként említve, hogy egy, a kormányzó párt korrupciós ügyeiről beszámoló televíziós stábot menesztettek, egy napilap szerkesztőségét rendőrök szállták meg, az agrárminiszter pedig lefoglalt egy videokazettát egy tévétársaságtól. Az ilyen jelenségekre már 99-ben is figyelmeztettek. Mint írták, egy napi- és egy hetilap elveszítette a kormány irányította bank anyagi támogatását, ezért a kultuszminiszter megszüntette e lapokat, amelyek publicistái a Fidesz-kormány közismert bírálói. Ezzel együtt az FH azt is leszögezte: az elektronikus média privatizációjáért folytatott médiaháború után két nyugati konzorcium kapott sugárzási jogot. Az 1996-os médiatörvényt mellesleg a régió egyik legbonyolultabb, legösszetettebb szabályozási módjának nevezi a Freedom House. Az idei jelentésben már az áll: az egyes visszásságoktól eltekintve a nyomtatott sajtó élénk és sokszínű. Az egyes visszásságok példájaként említették, hogy — az akkor még — kormánypárti politikusok nyomást gyakoroltak a Magyar Hírlapra, illetve, hogy a kormánypárti lapok előnyben részesülnek az állami hirdetések és a kormányzati információk hozzáférése szempontjából, az állami tulajdonú orgánumok pedig általában elfogultan kezelik a politikai kérdéseket. Az FH idén kitért arra is, hogy állandó sugárzási engedélyt kapott Magyarország első roma rádiója (többek között emiatt javult a megítélésünk).

Az FH egyébként rendszeresen végez felmérést a rendszerváltó országok körében. Ebben szintén több kategória alapján vizsgálják az átmeneti országok demokratizálódását, 1—7 pont között (lásd táblázatunkat). A legutóbbi, tavalyi jelentésből kiderül: a demokratizálódás foka az 1997-es 1,5 pontról 1,94-re emelkedett, azaz romlott. Az egyik alkategória a sajtó függetlensége, amely 1,5 pontot ért 1997 és 98-ban, tavaly már 2,25 volt, azaz ugyancsak romlott. Ennek egyik oka, hogy az alkotmányos keretek és a vonatkozó jogszabályok hozzájárulnak a sajtó szabadságához, ugyanakkor az állami tulajdonú médiát teljes egészében a kormányzó pártok kontrollálják, és mind a kormány, mind a magáncégek kiterjedten élnek a gazdasági nyomásgyakorlás eszközével a szerkesztőségi döntéshozatal befolyásolásának érdekében — olvasható a tavalyi jelentésben.

Ugyancsak évente készít jelentéseket az FH az egyes országok általános szabadságáról, azaz a politikai és a szabadságjogok érvényesüléséről. Az 1—7 skálán a rendszerváltás előtt a részben szabad minősítést kapott Magyarország (4—5 ponttal), a besorolás 1993 óta minden évben 1,2 pont, azaz szabad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?