Fico mesterterve

Nem kérdés, hogy Robert Fico pártja története legmélyebb gödrében van, de a kezdeti sokk után mégis roppant profi módon sikerült kezelnie a válságot, és (legalábbis a következő két évre) stabilizálni helyzetét. Mindehhez persze az is kellett, hogy a koalíciós partnerei valóban partnerek legyenek, szükség volt egy inkompetens és széttöredezett ellenzékre, amely nem tudta egy táborba gyűjteni a Smerről leszakadókat. És kellett egy jobbszélről feltörő fenyegető radikális erő is, amelynek jelenléte folyamatosan hatással van a politikai palettára, de ami a legfontosabb, jókora manőverező képességre és ügyességre volt szükség, s mint láthatjuk, ez erős oldala Ficónak.

A parlamenti választás után látható volt, hogy milyen nehezen viseli a vereséggel felérő eredményt. A kezdeti megtörtség után azonban megjelentek Fico arcán az elégedettség jelei, már tudta, hogy minden bizonnyal napokon belül feláll az új kormánykoalíció, amely mindenkit sokkolni fog. Egyetlen célja a túlélés volt, ezt kipipálta, és folytatta a kormányzást abban a tempóban, amelyben a választás előtt abbahagyta.

Nagy szerencséje, hogy két olyan pártot talált, amelyek közül egyik sem volt képes az elmúlt két évben saját hosszú távú érdekei szerint cselekedni, így jöhetett bármilyen botrány vagy politikai vereség, a rövid távú közös cél, a túlélés mindent felülírt.

A megyei választások aztán ismét bebizonyították, hogy Fico mennyire nem képes elviselni a vereséget. Már-már komikus merevséggel tagadta a vereség tényét, hogy aztán a korábbinál is keményebb offenzívát indítson az újságírók és a civilek ellen. Ilyen helyzetben érte a Smert Szlovákia történetének legsúlyosabb válsága, a Kuciak-ügy.

Noha láttuk már, hogy a Smer hajlékonysága micsoda kompromisszumokat képes megszülni az ország uralása (mert a Smer esetében nem kormányzásról kell beszélnünk) érdekében, de a Kuciak-gyilkosság és a feltárt maffiakapcsolatok akkora társadalmi ellenállást váltottak ki a Smerrel szemben, és oly nagyfokú bizalmatlanság nehezedett a koalíciós partnerekre, főleg a Hídra, hogy sokan azt feltételezték, a Smer merevsége miatt már nem hajlik tovább, hanem derékban kettétörik. Nem így történt. Fico ahelyett, hogy hisztériába átcsapó szélmalomharcot vívott volna a valósággal (bár a hisztériakeltés megvolt), előbb visszahívta belügyminiszterét, majd maga is hátralépett. Ő, aki nélkül el sem tudtuk képzelni egy smeres kormányt.

Ezzel nemcsak a tüntetők, de a következetesen ellenzéki Andrej Kiska és az ellenzéki pártok vitorlájából is kifogta a szelet.

Apropó, ellenzék. A jobboldali trónkövetelők, az élen Matovičcsal, nem hogy nem kezelték jól a válságot, de sok esetben kifejezetten felelőtlenül viselkedtek. Az OľaNO úgy véli, a populizmusra a populizmus a megfelelő válasz, ennek eredménye az lett, hogy nemcsak magától, de a szövetségeseitől is elidegenítette azokat a szavazókat, akik a Smer után új pártot kerestek. Számukra így nyilván két alternatíva marad: Kotleba és az SNS.

A mesterterv remekül működött: ha belegondolunk, Fico, noha láthatóan rosszul viselte, hogy a külső tényezők távozásra kényszerítették, valójában nem veszített semmit.

A kormány látszólag megújult, Pellegrini amennyire önállótlan, annyira jól eladható, miközben a párt és a parlamenti frakció vezetése egyre erősebben koncentrálódik Fico kezében, ezáltal pedig a kormányt de facto és de iure is a markában tartja.

Hogy mi lesz a két év múlva esedékes választáson, más kérdés. Ficóék célja legutóbb sem a választás megnyerése volt már, hanem a túlélés és a veszteség minimalizálása. Ez hibátlanul sikerült, s most nyertek két évet. Látva a politikai manőverezőképességüket, egyáltalán nem biztos, hogy 2020 után végleg búcsút inthetünk a Smer-korszaknak. Hiszen Fico két év alatt különböző szociális csomagok és egyéb intézkedések formájában elénk tálalhatja, mennyire a vérében van a politika.