Fico, a szalagmunkás

Be kell vetni a „nép egyszerű gyermeke vagyok” projektet. Az elmúlt napok eseményei szemléletesen ábrázolják, mennyire sarokba szorítottnak érzi magát a legnagyobb kormánypárt: Fico a populizmus legmagasabb csúcsait hódítja meg a szemünk előtt. Igaza van, amikor sokszor egymás után emlegeti, a Smer a modern Szlovákia legsikeresebb politikai projektje. Ez a sikertörténet azonban már túl van a csúcson, most már a fő kérdés, hogy hanyatlása olyan csúfos lesz-e, mint az SDKÚ-é volt, vagy valamivel elegánsabb. Ami viszont biztos: Fico egyelőre nem adja fel.

A harmadik Fico-kormányra talán a tudathasadásos jelző lenne a legtalálóbb, nem lehet ugyanis semmiféle következetes koncepciót felismerni a munkájában. Egyszerre akar az unió magjához tartozni, és dicsőíti a putyini Oroszországot, mint a világbéke zálogát. Egyszerre ígér represszív fellépést a romák ellen, és hozza létre a Kisebbségi Kulturális Alapot. Egy-szerre fogad el egy ígéretes offshore-ellenes törvényt, és rombolja porig a bűnüldöző szervekkel szembeni lakossági bizalmat Robert Kaliňák ténykedésével. Egyszerre kedvezne a vállalkozóknak például a társasági nyereségadó csökkentésével, és húzza rájuk a vizes lepedőt a bérpótlékok önkényes emelésével. Ezek között a törekvések és intézkedések között ugyanúgy akadnak hasznosak és régóta vártak, mint károsak és veszélyesek, a pozitív hatásokat pedig sok esetben sikerül nagyon hatékonyan semlegesíteni.

A gazdaság a harmadik Fico-kormány legnagyobb szerencséjére az elmúlt másfél évben dübörög, nemcsak nálunk, hanem az egész térségben, például a belpolitikailag stabilnak nem igazán nevezhető Csehországban is. Itt is leleplezhető az olcsó ficói mantra, miszerint a stabil kormányzás minden egyébnél fontosabb: hiába voltak nálunk stabil kormányok az elmúlt években, a csehek mégis jobb eredményeket produkálnak. A harmadik Fico-kormányt ez nem igazán foglalkoztatja. Inkább empátiának álcázott cinizmussal osztogatja nagylelkűen a vállalkozók és munkaadók pénzét, amikor bő egymilliárd eurós „szociális csomagot” ígér. Sokatmondó volt néhány nappal ezelőtt a kormány szociális politikáját lelkesen támogató Pravda nyitócikkének felütése. A cikk első bekezdése nagy sikerként könyvelte el, hogy több mint egymilliárd euró értékben támogatja a dolgozókat a kormány, azt csak jóval később és jóval kevésbé hangsúlyosan említették meg, hogy mindezt a munkaadók fogják kifizetni. Arra garanciákat ebben az esetben sem kapunk, hogy a lakosság valóban jobban járna, a modell az orbáni rezsicsökkentés elvét követi. Látványos, marketingelhető, a vállalkozói környezetre való hatásáról a kormány nem beszél. Ha már úgyis ilyen jól beindult a gazdaság magától, biztos ezt is magától kiheveri, gondolhatják. Ők pedig közben villoghatnak a dolgozó nép megmentőinek szerepében, mert ennél többet ez a kiégett társaság már nem tud felmutatni. Mindebből pedig egyetlen biztos következtetést vonhatunk le: ez a stabilitás csak a politikai elit stabilitása, és a következetlen, kapkodós megoldások ennek az elitnek a fenyegetettségérzetéből erednek. A párttámogatottsági adatok alakulása mindeközben egyértelműen jelzi: az emberek látják, hogy valódi reformokra lenne szükség.

Ficónak a nyolcórás éjszakai műszak alatt legalább volt ideje elgondolkodni róla, merre tovább a munkaerőpiacon.