Fico a frászt hozza népére

<p>Nemzetközi megfigyelők az európai ügyekért felelős lengyel miniszternek adták a párizsi terrorra adott legrosszabb megnyilvánulásért járó díjat. Konrad Szymanski a következőt mondta: A terrortámadás után Lengyelországnak nincs semmilyen politikai lehetősége, hogy megvalósítsa az Európa Tanács menekültek elosztására vonatkozó döntését.&nbsp;</p>

A lengyel miniszter azért „győzhetett”, mert külföldön kevesen figyelik, hogy miket mond híveinek a szlovák kormányfő. Egyetlen uniós kormányfő sem kapcsolta össze olyan egyértelműen a menekültválságot és a terrortámadást, mint Robert Fico. A Smer elnöke ignorálja a legjobban azt a tényt, hogy a menekültek többsége azért indult el, mert minél távolabb akar lenni az Iszlám Állam őrült terrorjától, és az olyan merényletektől, amelyek Párizsban történtek. Fico igyekezett minél hamarabb kijelenteni – nehogy valaki megelőzze –, hogy az EU menekültekhez való hozzáállása alapvetően elhibázott. Ismét igazolást nyert, hogy nincs olyan tragédia, amit egyes politikusok ne próbálnának kihasználni. Fico kijelentései, hogy a szlovák biztonsági alakulatok „minden egyes muzulmánt megfigyelnek, aki az ország területén van”, hogy ellenőrzik a menedékkérőket is, továbbá megerősítették a vízi erőművek és a vegyi raktárak őrzését, azoknak szólnak, akik egyébként is azt gondolják, hogy minden rossz a menekültektől származik. Előttük tetszelgett azzal a kijelentéssel, hogy a szlovák hatóságok minden egyes illegális bevándorlót őrizetbe vesznek. Mert aki a kormányfőt hallgatja, az tudja, hogy nem menekültek jönnek, csakis illegális bevándorlók. Radoslav Štefančík politológus pontosan fogalmazott: Fico első kormányzása idején munkaeszköznek tekintette a hazugságot, a mostani Fico pedig a félelemkeltést tekinti munkaeszköznek, hogy növelje támogatottságát. Fico üzenetének lényege a következő: „A párizsi terrortámadások bizonyítják, hogy Szlovákia álláspontja a menekültkérdésben helyes”. Mondta ezt még az előtt, hogy kiderült volna, az egyik terrorista igyekezett elhitetni magáról, hogy menekültként érkezett Európába. Akkor most az összes európai vezető viszonyuljon úgy a menekültekhez, mint Fico? Ez azt jelentené, hogy az európai határokon, a pengés drótkerítések között sokkal többen halnának meg, mint a rettenetes párizsi merényletekben. Wlodzimierz Cimoszewicznek feltették a kérdést, mi zavarja leginkább Szymanski kijelentésében. A volt lengyel külügyminiszter és kormányfő azt válaszolta, főleg az, hogy a civilizált világ szemében Lengyelország egy polcra került Fico szlovák kormányfővel és Marie Le Pennel, a francia Nemzeti Front elnökével, „ami a lehető legrosszabb társaság”. A szerző a Trend hetilap kommentátora
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?