Fertőzésveszély

virus

A koronavírusnál fertőzőbb ragályos kórok fenyegetnek.

Hallottam, hogy a koronavírus miatt lezárják az országhatárokat – szólított meg egy ismerősöm. Egy másik meg azt mondta, jól bevásárol tésztából meg rizsből, mert ami most van, az rosszabb mint 1929-ben volt!
1929-re nem emlékezhetek, de az meglep, hogy még 2020-ban mennyire irracionálisan képes kezelni a társadalom egy problémát vagy fenyegető veszélyt. Mert persze veszélyt jelent a koronavírus, az kétségtelen. De ugyanilyen volt a SARS, a MERS, a madárinfluenza. Összességében pedig az egyszerű influenza is jóval több emberéletet követel világszerte egy-egy évben, mint a koronavírus, bár az utóbbinál magasabb a halálozási arány.
Úgy számolják, hogy 1918 és 1919 a spanyolnátha az emberiség 2,5–5 százalékát pusztította el, és a járvány első 25 hetében 25 millió volt az áldozatok száma.

A mostani egészségügyi ellátás összehasonlíthatatlan a száz évvel ezelőttivel, teljesen mások a higiéniai előírások és az emberek gondolkodása. Ugyanakkor sérülékenyebbé tett minket a globalizáció, az egész bolygó egy nagy világfalu, ahol minden összefügg és összekapcsolódik mindennel. Az európai betegek többsége külföldön járt, nem kívánt szuvenírként hozta magával a koronavírust a fertőzött területekről. És most már ilyen fertőzött terület a közeli Észak-Olaszország is.

De talán még nagyobb veszélyeket hordoz a korlátlan és ellenőrizetlen információáramlás, vagy nevezzük inkább rémhírterjesztésnek. Az emberek már-már azt hiszik, hogy aki csak külföldön járt, az mind beteg, aki meg Kínában vagy Olaszországban, az egy másodperc alatt megfertőzi őt. De valójában például a 22 milliós Pekingben minimális a betegek száma és egyelőre minden a hétköznapi mederben folyik.

Olaszország arról győzködi a turistákat, hogy ne kerüljék el – az ország GDP-jének 15 százalékát a turizmus adja. Ám a koronavírus miatt már most visszaesés tapasztalható az egész világgazdaságban, oly mértékben esnek a tőzsdék, mint 2008 óta soha, és már 200 ezer repülőjáratot töröltek, ami nagyobb veszteséget jelent, mint az eddigi összes terrorfenyegetettség vagy merénylet.

Tragikomikus látványt nyújtanak a csehországi boltok üres polcai, a pánikszerűen vásárló emberek. A pszichológiai hatás alighanem még veszélyesebb, mint maga a koronavírus, amellyel az emberiség előbb-utóbb megbirkózik.
Emellett más, ragályként terjedő kóros dolgok fenyegetnek bennünket. Talán még fertőzőbbek. Vírusként terjed a gyűlölet és szintén nem ismer határokat. Most éppen Ausztriában tombol, ahol a bosznia-hercegovinai származású miniszter asszony annyi gyűlölködő üzenetet kapott, hogy rendőri védelem alá kellett helyezni. És az a vírus nálunk is nagyon jól érzi magát.

A legjobb, ha nem esünk pánikba, az irracionális dolgokat pedig irracionálisként kezeljük. 

Józan gondolkodással és toleranciával erősítsük immunrendszerünket. 

Különös szükség lesz erre ma, hiszen február 29-e ugyebár kivételes nap. Négyévente egyszer van.

A szerző a TASR munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?