Felsőbbrendűség

Volt szerencsém, vagy balszerencsém, többször is végigcsinálni egy jármű átíratásával járó hercehurcát, és amit a bürökrácia útvesztőiben tapasztaltam, az nagyon lelombozó. Nem is a rengeteg papír kitöltésére vagy a hosszú órákig tartó várakozásra gondolok, hanem az eljárás emberi oldalára. Arra a felsőbbrendűségre, amit egyes rendőrök mutatnak a halandó ügyfelekkel szemben. Nem akarok általánosítani, eddig csak a dunaszerdahelyi rendőrségen jártam, nem tudom, máshol hogy mennek a dolgok, de amit ott tapasztaltam, az felháborító. A bejárati ajtóra kiragasztott tájékoztató szerint a hivatal 7.30-kor nyit. Háromnegyed nyolc is elmúlt már, mire beengedték a bejárat előtt várakozó ügyfeleket. Ez tavasszal, nyáron nem nagy gond, de télen, hidegben, vagy mint esetünkben, esőben ázva elég kellemetlen. De jó, nézzük el, biztosan volt valami halaszthatatlan dolguk, amit fél percre sem tudtak félbeszakítani. Ami sokkal megalázóbb, hogy az ügyintézésnél néhány egyenruhás mennyire felsőbbrendűen viszonyul az ügyfélhez. Az emberek többsége eleve idegesebb egy kicsit, ha hivatalos ügyet kell intéznie. Többször átnézzük a papírjainkat, nem felejtettük-e otthon valamelyiket, rendben kitöltöttük-e a nyomtatványokat. Ilyenkor a fellengzős kioktatás az, amire a legkevésbé van szükségünk, például arról, hogy milyen hivatalos papírra van még szükség (tapasztalat), vagy azért várakozzunk a pult előtt, mert a rendőr még megír egy sms-t, esetleg szörfözik egyet a neten (tapasztalat), esetleg arra, hogy flegmán odavakkantsák: az ajtót be kell csukni! (tapasztalat). Ilyen élmények után, bármennyire örülünk is az új autónak, rossz szájízzel fogunk beleülni, főleg ha már az autóvásárlást is eleve méregként éltük meg. Persze mindig vannak kivételek, akik egyenruhában is normálisan tudnak viszonyulni az ügyfélhez. Csak, mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt.