Extrém sikerek

Akárcsak egy nemzetközi gyorsból elkapott jelenet a falusi vasúti átjárónál, olyan a szlovákiai EP-választás. Mintha egy biciklinek dőlő alakot látnánk elesni, egy piros, hm, talán narancsszínű overallos fazont...? 160-nál elmosódik a kép, a következő állomáson úgyis át kell szállni, készítjük a motyót. Márciusban még az államfő-választási kampány finisében voltunk, zajlanak a hazai tüntetőjogi, politikai és más események, és már most mindenki a 2020-as nagybetűs választásra gondol. Új pártok jönnek, koalíciók, össze(nem)fogások. Nem is akkora csoda, hogy Szlovákia rendre sereghajtó az EP-választás részvételi arányában. Novemberben polgármestert és helyi képviselőket választottunk, márciusban elnököt, két fordulóban, és nyomban itt az újabb meccs. Aminek tétjét definiálni is irtó nehéz. 14 képviselőt küld az ország a bő 700 fős parlamentbe, miközben a kulcskérdésekben nem is az EP, hanem a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács kezében a döntés joga. 

Mindezek a strukturális problémák jussanak eszünkbe akkor, amikor március 25-e után elkezdjük ostorozni a szlovenszkói választópolgárokat az ismét katasztrofálisan alacsony részvétel miatt!

Amiben természetesen a pártok felelőssége is tetten érhető. Őket mentve tegyük hozzá: másfél hónap alatt reménytelen hatékony kampányt vinni, pláne ennyire nehezen megfogható témákkal és tétekkel. Az EU identitáskeresésének eredményeként a kampányt nálunk nem a konkrét lépések és célok, hanem az unióhoz való viszony keretezte. A közhangulatot és a felmérések trendjeit látva a két győztes a két szélsőség megtestesítője lehet. Az egyik oldalon Kotleba és társasága, amely minden borzalom és kín alfájának és omegájának láttatja az EU-t – valódi megoldást persze nem kínál. A másik oldalon pedig a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója, amely annyira kritikátlanul áll hozzá a brüsszeli kolosszus működéséhez, hogy az már a 2004-es nagy eufória idején is gyanús lett volna. Az meg különösen visszataszító, amikor a fősodratú szlovák média által körbetapsolt, másokat demagógnak címkéző tömörülés populista tartalmú – igaz, ötletesen megrendezett – videókkal szórja meg a netet. Mivel a többi párt nem nagyon tud markáns véleményt mondani az EU működéséről – általában az eurorealistának nevezett (nem szkeptikus, de nem is optimista) tengelyen mozognak –, jót még kevésbé, egy jelentős réteg egyetlen választható pártlistája a PS/Spolu lesz. Ezért feltehetően erőn felül is szerepel, hasonlóan a másik oldalon álló extrémhez, Kotlebáékhoz.

A többiek pedig? A Smer listavezetőként elindítja azt a hölgyet, aki kultúrbalos elképzeléseivel a lehető legtávolabb áll a zsugorodó tábortól. Nem mellesleg az utolsó utáni pillanatban kezdtek kampányolni, mintha nem is érdekelné őket, hogy 2006 óta először érnek el 20 százalék alatti eredményt, és talán először nem nyernek meg egy választást. Utólag magyarázkodhatnak… 

Tipikus példa lehetne Igor Matovič aktuális különszáma. Év elején azért teszi magát pártja EP-listája élére, hogy személyes népszerűségével húzza azt, Brüsszelbe pedig úgysem megy ki. Most pedig leveteti magát a listáról, mondván, nagy a baj, nyerhetnek a fasiszták, ezért mindenki karikázza helyette a roma jelöltet, az jusson ki. De hát Matovič eddig sem akart kimenni! Ha nagy a baj, a kapitány ugrik elsőnek a mentőcsónakba?

És akiket a magyar szavazók többsége választ? Sem a Híd, sem az MKP részéről nem láttunk markáns kampányt. 2004-ben az MKP 13,2 százalékot szerzett, öt éve a két párt együttvéve 12,4-et (az MKP másfélszer annyit, mint akkori támogatottsága) – ez mind az országosnál jobb magyar mozgósítás eredménye volt. Nagy kérdés, hogy a trend most legalább részben tartható-e. Pedig az alap, az alacsony országos részvétel meglesz hozzá. Csak az erős magyar mozgósítást nem látni…