Évente tízezer alkalmazottat bocsát el a DT

A Deutsche Telekom további létszámleépítéseket hajt végre, évente 10 ezer alkalmazottjától fog megválni - jelentette be Kai-Uwe Ricke, a konszern igazgatótanácsénak elnöke.

A Deutsche Telekom további létszámleépítéseket hajt végre, évente 10 ezer alkalmazottjától fog megválni - jelentette be Kai-Uwe Ricke, a konszern igazgatótanácsénak elnöke.

A személyzeti költségek csökkentése, a még hatékonyabb működés érdekében lépnek erre a „nehéz útra” - közölte az elnöke, aki szerint a Telekom 100 ezer alkalmazottját érintően 10 százalékkal csökkenti a munkaidőt, legalábbis ezt képviseli a cégvezetés a most folyó bértárgyalásokon.

A tervek között szerepel a Vivento munkaközvetítő cég foglalkoztatottjait érintő nagyszabású átszervezés folytatása, 2003-ban a cég 19 ezer alkalmazottját helyezték már át máshova, közülük több mint 2 ezret a konszernen kívülre. A Deutsche Telekom összesen 248 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Az idei bértárgyalásokon a ver.di nevű szakszervezeti szövetség 4 százalékos béremelést és a munkahelyek megtartásának garanciáját követeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?