Európa példaképe

Orbán Viktor természetesen nem az ilyen lépések miatt lett Európa példaképe, ha ugyan tényleg az lett, hanem menekültügyi keménykedése miatt. Amiatt viszont egyrészt újabb kötelezettségszegési eljárást kaptunk a nyakunkba, amiért a szerencsétlenek a 40 fokban nemhogy egy fél liter ásványvizet nem kaptak az államtól, de még jól meg is hurcolták őket, megszüntették ügyük szinte minden jogállami orvoslását, fellebbezési lehetőségeiket, és saját nyelvükön nem ismerhették meg a rájuk vonatkozó dokumentumokat. Másrészt az Európai Parlament többsége úgy döntött: az EU-nak sürgősen „el kellene kezdenie a magyarországi demokráciát, jogállamiságot és az alapvető jogokat veszélyeztető lépések monitorozását”. 
 Igen, így lett Orbán Viktor Európa – egy részének – kétségtelen példaképe. Az állami propaganda azóta is azzal büszkélkedik, hogy a magyar kerítés megvédte Európát, lám, hogy odább küldtük őket pár határral, az pedig már nem a mi ügyünk, ugye. Európa csak addig kell nekünk, amíg a nettó befizetők nekünk nettó kifizetnek, amúgy meg az európai értékekkel és érdekekkel sok dolgunk nincs. Óriási szerencsénk, hogy a mi miniszterelnökünk úgy lett Európa – egy részének – példaképe, hogy az európaiakegy részének
a) fogalma sincs arról, mit csinál ez az ember idehaza,
b) ha tudná, nem érdekelné.Mindenki mást az EP álláspontja képvisel. 

Orbánt és rendszerét néhány hónappal ezelőttig azok szerették, akik saját illiberális agendájukhoz, EU-ellenes hadjáratukhoz tudták felhasználni, anélkül, hogy mélyebben bele kellett volna merülniük abba, vajon áll-e a köszönő viszony saját érveik és Orbánék érvei között. A kulturált jobbszél euroszkeptikusaitól a megalkuvó Európai Néppárton és a „nemzeti konzervatív” Junge Freiheit szerzőin át néhány amerikai szenátorig – alapvetően ők voltak a magyar rezsim nyugati támogatói. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy csak azt mazsolázgatták ki Orbán eleve nyugati fülekre hangszerelt beszédeiből, amit hallani akartak. 

Aztán jött a menekültválság, a „nemzeti szuverenitás” és a „keresztény Európa” megvédése, és a fanclub nagyságrendekkel bővült. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy ismét csak azt tisztelik Orbánban, amit szelektíve ismernek tőle – amúgy nyugodtan állíthatjuk, hogy konkrétan hülyét kapnának tőle, ha a rezsimje alatt kéne élniük. Az oktatási rendszer teljes központosítása? A magánnyugdíj-megtakarítások lenyúlása kormányzati költekezés céljából? A futball államérdekké nyilvánítása, stadionok sorának megépítése közpénz-gigamilliárdokból? Egy szűk, főként a kormányfő családi és baráti köreihez tartozó, ill. ahhoz hű oligarcharéteg állami megsegítése a föld- és dohánybiznisszel? A titkos paksi atom-deal az oroszokkal? A piacgazdaság és a meritokrácia alapjainak felszedése, a verseny kiiktatása, a középszer jutalmazása? Szerződésbontás a Magyar Telekommal, amiért az nem hajlandó támogatni egy Ákos nevű, kicsit buta és kicsit antiszemita („A bosszú népe”) énekes koncertjét? 

Ezt mind elfogadnák vajon az Orbánt „példaképnek” tartó európai polgárok? Vagy ez elfogadható ár cserébe azért, hogy a menekülteket távol tartjuk? (Mondom ezt olyanként, aki valamennyire szintén távol tartaná őket, ha egy mód van rá.) Erős a gyanúm, hogy ha az öt éve dúló magyar államrendszer némely apró vonása kicsit is ismertebbé válna az ettől a politikai kultúrától teljesen távol álló Európában, már nem itt tartanánk.