Erdélyi leckék

<p>A romániai helyhatósági választások végeredményeképpen az RMDSZ nagyjából ötször annyi szavazatot kapott helyi tanácsosjelöltjeire, mint két magyar kihívója, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összesen.</p>

Egy másik statisztika szerint az RMDSZ hússzor annyi polgármestert állíthat, mint a két kisebb párt összesen. Bár a helyhatósági választások eredményeit mindig nehéz értelmesen számszerűsíteni – hiszen az állampolgárok végső soron jelöltekre, nem csupán pártokra szavaznak –, ezek a tendenciák mindenképpen magukért beszélnek. Az erdélyi magyar választók zöme kitartott az RMDSZ mellett, miközben a Tőkés László-féle új magyar párt, az EMNP leginkább az MPP bázisát tudta csak megtépázni. Az EMNP ezáltal nem tudta sikerre váltani a Fidesz és a magyar kormány támogatását, ahogy az MPP-nek sem volt elég Kövér László őket támogató romániai szerepvállalása.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja: mind a magyar pártokkal való versenyben, mind 2008-hoz képest nyereséget könyvelhetett el pártja a választásokon. A párt (és a romániai magyarság képviselete) mégis érzékeny veszteségeket is elszenvedett: ennek leginkább látható jelei Marosvásárhely kudarca és a Maros megyei tanácsos pozíciójának elvesztése, de rendszerszinten inkább az erdélyi alacsony részvételi arányok jelentenek gondot.

A többieknek pedig marad az eredmény magyarázása. Szász Jenő (MPP) nem rejtette véka alá csalódottságát, szerinte a fő problémát az erdélyi jobboldal EMNP általi megosztása jelenti –, úgy véli, csak a két párt összefogása jelenthetett volna reális alternatívát. Ezzel szemben Toró T. Tibor (EMNP) arról beszélt, hogy pártjának sikerült új választási szegmenseket megszólítania és magát a második erdélyi magyar erőnek kinőnie. Az adatok alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy az utóbbi pártelnök egyik meglátása sem állja ki a valóság próbáját. Torónak egyébként az alacsony részvételi arányra is van indoklása: az RMDSZ „megosztó jelöltjei okozták”.

Bár a végső ítéletet a romániai magyar képviselet jövőjéről csak az őszi parlamenti választások adják meg, az „első menet” alapján az látszik, hogy Erdélyben sem érik be a Fidesz szelektív partnerségi politikájának gyümölcse. A magyar kormány hiába próbálta rábírni a helyieket az általa kiválasztott erők támogatására, ez nem jelent meg a szavazatokban. Közben a nemzeti oldal retorikai bukfencei figyelemre méltóak: Szlovákiában a szakadár Híd a „megosztó”, Romániában viszont éppen az anyapárt, az RMDSZ érdemelte ki ezt a jelzőt. Szinte úgy tűnik, mintha a szemükben mindig az lenne a (nemzet)áruló, aki „nem én vagyok”.

Márpedig az elmúlt évek választási leckéi azt mutatják, hogy a határon túli magyar közösségeknek megvan a saját politikai akaratuk, és ezt Budapestről nagyon nehéz irányítani. A magyar kormány beavatkozása jelenthet pár tized százalék pluszt saját partnereinek, de az átfogó tendenciákat nem sikerül befolyásolni. Az elmúlt évek legfontosabb tendenciája nem a „nemzeti oldal” tervezett térnyerése, hanem a határon túli választói kedv csökkenése. Ezt persze a kommunikációban rá lehet fogni a mindenkori „árulókra”, de a nap végén a választási eredmények azok, amelyek segítenek megérteni a választópolgárok véleményét, nem pedig a lózungok. Ők pedig láthatóan nem vevők az események hivatalos budapesti értelmezésére.

Ravasz Ábel

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?