Elsősorban rajtunk múlik a nyugdíjunk

A történések államháztartási hátteréről a sajtó folyamatosan ír, az egyszerű pénztártagok mégis bizonytalanok. A várható megtérülésről vagy a tagság fenntartásáról alig jutnak használható információhoz.

A tőkefedezeti nyugdíjpillér kialakításához a volt szocialista országok igen nagy lendülettel láttak hozzá. A kontinens nyugati felén számos országban továbbra is jelentős az állam szerepe. Az idősebb kor anyagi biztonsága leginkább az angolszász országokban épül a tőkepiac teljesítményére.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy vidékünkön a tőkepiacok működéséről igen keveset tudnak. Ennek részben objektív okai vannak. Szlovákiában gyakorlatilag nincs tőzsde, de maga a tőkés társadalom is – a szocializmus negyven éve miatt – rövid ideje létezik, így tőzsdéző is alig van. Akinek van valamilyen kereskedési tapasztalata, az vagy brókercég vagy alapkezelő társaság alkalmazottja. Még ezt a csoportot is tovább szűkíti az a tény, hogy a fent említettek jövedelme sem alapvetően az indexek mozgásának ügyes eltalálásából származik, hanem az ügyfél vagyonának forgatásából, vagyis a kereskedési díjakból. A tőzsde mint a vagyonosodás lehetséges terepe továbbra is ismeretlen. Paradox helyzet, hogy azok dicsérik a tőzsdét, akik sohasem „szagoltak puskaport”, vagy legalábbis nem a parketten való kereskedésből gazdagodtak meg. Ilyen ember azonban a fejlett országokban is kevés van.

A pénztártagoknak helyes választ adni arra, hogy belépjenek-e a magánnyugdíjpénztárak egyikébe vagy maradjanak az állami nyugdíjrendszerben, illetve fordítva, hogy lépjenek-e ki belőle, egyszerűen nem lehet. Nem igaz, hogy a tőzsdén tíz vagy akár húsz év alatt biztos nyereségre lehet szert tenni. Az 1929-es nagy visszaesést követően 25 évbe telt, mire elérte a tőzsdeindex az eredeti értékét, de hasonló történt 1967 és 1982 között is. És most csak a meghatározó amerikai DJIA indexről van szó, amelynek kilengése sokkal kisebb, mint a többi indexé. A tőkepiacok mellett talán még fontosabb a politika hatása. A magánnyugdíjpénztárak hozamára alapvető befolyással van a szabályozás gyakori változása. Nemcsak az illetékeké, hanem a rendszer nyitogatása is: a nyugdíjalapok nem fektethetik be a rendelkezésükre álló teljes összeget, mert tartalékolniuk kell az esetleges kilépők kifizetésére. A nyugdíjrendszer működtetése a hosszútávfutáshoz hasonlatos, s ha már a jövő kifürkészhetetlen, legalább a szabályozások terén jó lenne a kiszámíthatóság. Ilyen hektikus körülmények között a legjobb, amit tenni lehet, hogy minden nyugdíjpillér mellett az állampolgár maga is takarékoskodik. (Horbulák Zsolt)