Élni és visszaélni a világjárvánnyal

A koronavírus arra figyelmeztet, hogy az utóbbi évtizedekben elkényelmesedett az emberiség a járványokkal szemben. Hivatalosan 1980-ban töröltük el a Föld felszínéről a rettegett fekete himlőt, azóta ugyan fel kellett venni a küzdelmet az ebolával, majd az ezredforduló környékén a szintén koronavíruson alapuló SARS- és MERS-járvánnyal, azonban a viszonylag gyorsan megfékezett pandémiák tompították éberségünket, olyannyira, hogy számos ország leépítette a figyelmeztető rendszereket.

Pedig a természet gyorsuló pusztításába szinte bele van kódolva egy veszedelmes világjárvány, ugyanis szoros összefüggés van a természet pusztítása és az új típusú vírusok felbukkanása között. Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója nemrég azt mondta, a vírussal, a heteken át tartó ausztrál bozóttüzekkel, a Kelet-Afrikában évtizedek óta nem tapasztalt mértékű sáskajárással a természet világos jelzést küldött az embereknek: ez így nem mehet tovább. Ez az új koronavírus csak nemrég ugrott át állatról az emberre, vagyis nemrég történt meg az úgynevezett zoonózis, ezért még nem vagyunk rá immunisak. Ebből adódóan a harc, a kór kordában tartása az ellenanyag megalkotása hosszú évekig is eltarthat.

Ami a gazdasági kérdéseket illeti, az elkerülhetetlen és mély válságon túl el kell gondolkodni azon, vajon érdemes-e ennyire Kínától függenie a fejlett világnak. Most kiderült, túlságosan kiszerveztük a termelést a TávolKeletre, és minden csúcstechnológia ellenére képtelenek vagyunk az egyszerűnek mondható szájmaszkok tömeges gyártására (a volt szocialista országokban azért még működnek a hiánygazdaság gerjesztette reflexek, zakatolnak a varrógépek). Az is nyilvánvalóvá vált, Nyugat-Európa mezőgazdasága a kelet-európai idénymunkások nélkül megroggyan, máris olyan becslések láttak napvilágot, hogy emiatt legalább 500 ezer tonna termés rohad meg a földeken. Érdemes megjegyezni, talán a hazai mezőgazdaság szintén nagyobb hangsúlyt kaphatna, csak egy példa: nem okvetlenül kell Spanyolországból annyi paradicsomot behozni. A váratlanul és kényszerből tömegessé váló távmunka szintén átalakítja szokásainkat, kiderülhet, nincs is szükség annyi irodaházra – a home office számos kérdést vet fel, a közeljövő egyik izgalmas témája lehet ezek körbejárása.

A politikára ugyancsak rányomja bélyegét a koronavírus. Most nem Boris Johnson brit kormányfő betegségtől meggyötört arcára gondolunk, hanem arra, miként reagálnak a dilettáns vérpopulisták és a jéghideg hatalomtechnikusok a kórra. Donald Trump amerikai elnök kezdetben fel sem fogta, miről van szó, csak arra ügyelt, hogy következetesen kínai vírust emlegessen. Trump még március első felében is politikai támadásnak és a demokrata pártiak blöffjének nevezte a vírust, majd amikor észhez tért és a járvány elleni harc élére állt, annyi marhaságot hordott össze, hogy a sajtókonferenciákon mellette álló Anthony Faucit, a kormányzati járványügyi munkacsoport tagját az ájulás kerülgette. Nála is szélsőségesebb Jair Bolsonaro brazil elnök, akinek a járvánnyal kapcsolatos mélyen hazug állításait kénytelen volt törölni a Twitter és a Facebook. Szerinte semmi szükség karanténokra és munkabeszüntetésekre, és egyébként is csak a 60 év felettiek veszélyeztetettek – mondja a 65 éves államfő. Már ott tartunk, hogy a brazil nagyvárosok szegénynegyedeinek lakóit a drogbandák kérik, ne hagyják el az otthonukat, miközben Bolsonaro tegnapra nemzeti böjtés imanapot hirdetett, hogy megszabadítsa országát a pandémiától…

A hideg fejjel számító hatalomtechnikusok ennél jóval ügyesebbek. Kína kis híján már úgy állítja be magát, mint a járvány elleni harc hőse, a külföldre küldött szájmaszkjaival, orvosaival a megmentő pózát vette fel. Miközben ha nem titkolták volna hetekig a kórt, ha első reflexként nem zártak volna be laboratóriumokat, ha nem üldözték volna az igazságot kimondó orvosaikat, akkor nem tartanánk itt. Vlagyimir Putyin orosz elnök is meglovagolja a lehetőséget. Moszkva úgy küldött egymillió dollár értékű egészségügyi felszerelést az USA-ba, hogy közben Oroszországban sincs elég szájmaszk és lélegeztetőgép. A szállítmánnyal kapcsolatban kimondottan furcsa, hogy az akcióban olyan orosz cégek is részt vettek, amelyeket Washington korábban szankciókkal sújtott az Ukrajnához tartozó Krím elfoglalásában játszott szerepük miatt. Egyben Moszkva az ENSZ-nél azt kezdeményezte, hogy a világszervezet a járványra hivatkozva követelje a tagállamoktól a szankciók azonnali feloldását. Az Olaszországba küldött moszkvai segélyszállítmány nagy része pedig egyenesen használhatatlan. A Bond film címét felhasználó, „Oroszországból szeretettel” feliratú szállítmányokkal csak az volt Putyin célja, hogy azt láttassa, míg az Európai Unió nem, addig Oroszország képes kézzelfogható segítséget adni. Ehhez képest régiónk kiforrott hatalomtechnikusa a kór okozta riadalom ürügyén csupán korlátlan ideig kitolta kormánya túlhatalmát, és a vírus helyett inkább Brüsszel ostorozása került a célkeresztjébe… Ne feledjük, a most meghozott, esetenként drasztikus intézkedések velünk maradhatnak. A lapunkban minap már idézett Yuval Noah Harari izraeli történész arra figyelmeztet, „az ideiglenes megoldásoknak csúnya szokásuk, hogy túlélik a vészhelyzeteket, főleg mivel a láthatáron mindig felbukkan egy-egy újabb vészhelyzet”. Kínában az állam éppen a sosem látott eredményességű megfigyeléssel tudta kontrollálni a járványt. Harari úgy gondolja, a vészhelyzet idején bevezetett intézkedések, a privát szféráról való lemondás veszélyes irányba terelheti a társadalmat.

Azaz figyeljünk arra, a járvány elültével a már említett hatalomtechnikusok révén ne a totalitárius rendőrállam és a nacionalista elszigetelődés kerekedjen felül, hanem az állampolgári hatalom kiterjesztése és a globális szolidaritás.