Ellopták az évfordulót

fico

Aligha tévedünk, ha azt nyugtázzuk, hogy a nyilvános események közül tegnap csupán két helyszínen emlékeztek meg méltóképpen a hazai rendszerváltásról.

Az egyik főhajtásra Dévényben került sor, ahol a Szabadság kapuja emlékműnél Zuzana Čaputová nemcsak koszorúzott, hanem a sajtónak felidézte a bársonyos forradalom ismert és ismeretlen hőseinek küzdelmeit is. Pozsonyban tíz helyen gyülekeztek egyes pártok hívei, de mindössze a Dokončime to! (Fejezzük be!) civil szerveződés tagjai viselkedtek a harminckét évvel ezelőtti sorsfordító történések szellemében. Ők a tényleges demokrácia és a szabadság védelmére szólítottak fel a diktátorjelöltek és más hőbörgők ellen. A további kilenc fővárosi helyszínen többnyire ők fröcsögtek a mikrofonokba. Keserűen kérdezte kommentárjában Peter Bárdy, az Aktuality.sk főszerkesztője: „Mivé lettek azok a remények, értékek és eszmék, amelyekben 1989 őszén hittünk?”

A válasz egyértelmű. Elsősorban a politikusok okozzák a társadalmi méretű kiábrándultságot, közömbösséget és az egyre növekvő elégedetlenséget. Legtöbbjük november 17-én is hergelte és kábította híveit. Jellemző módon a Smer éppen ezen a napon tartott munkaértekezletet, amelyen Robert Fico az emberi jogok önjelölt bajnokaként harsogott. Pedig saját bevallása szerint bő három évtizede ő észre sem vette, hogy kitört a forradalom. Most viszont nagy hangon ismét nekirontott az államfőnek, szinte már hazaárulónak állította be, mert szerinte idegen érdekek kiszolgálója. Ezért nem hajlandó kiírni az előrehozott parlamenti választásról döntő népszavazást. Azt a tényt viszont elhallgatta, hogy az Alkotmánybíróság minősítette alkotmánysértőnek ezt a petíciós kezdeményezést, amely csak akkor kaphat szabad utat, ha a parlament úgy módosítaná az alkotmányt, hogy a népakarat érvényesülése, a képviselők megbízatási idejének lerövidítése eredményes referendummal is törvényes legyen. Fico Alexander Dubček szobrának megkoszorúzásakor is megismételte vádjait, sőt: önmagát és pártját a szlovák politikus eszméi követőjének nevezte. Ugyanakkor Dubček fia, Pavol nemrég felszólította Ficót, hogy ne sajátítsa ki apja emlékét.

Ugyanezen a napon ünnepelte Igor Matovič és az OĽaNO a párt megalakulásának tizedik évfordulóját. Ezen a nem hangoskodó ünnepségen Eduard Heger a papírjai között zavartan matatva igyekezett magyarázni kormánya eddigi bizonyítványát, amelyet a legtöbben elégtelennek tartanak. Azzal mentegetőzött, hogy menet közben tanulnak kormányozni. Ami sovány vigasz, hiszen a tanulópénzt a polgárok fizetik, akik már torkig vannak a tétovázásaikkal, máskor meg a kapkodásaikkal. A pártelnök most a nagy csinnadrattával beharangozott, általa adóforradalomnak kikiáltott elképzeléseivel igyekszik lekenyerezni néhányukat. Azzal kérkedett, hogy Boris Kollár ennek a reformnak nem lesz a kerékkötője.

Hamran István rendőrfőkapitány határozott figyelmeztetésének és a közrend védelmére kész rendőröknek köszönhetően nem voltak a tavalyihoz hasonló méretű rendbontások, bár néhány füstbomba azért robbant. Megdöbbenést váltott ki viszont a kommunista rezsimben üldözött Ján Čarnogurský, aki ezúttal a szélsőséges Milan Mazurek oldalán szidta a nyugati országokat és kiemelte a szlovák–orosz barátság jelentőségét.

Örömteli ünneplést senki sem várt a mind több áldozatot követelő és létbizonytalanságot okozó járvány és a joggal bírált kormány baklövései miatt. Viszont tiszteletet a rendszerváltás kiharcolóinak mindenképpen. De érdemeit elhallgatták, valósággal ellopták a hordószónokok.

A józan gondolkodású polgárok, többek között az egykori lévai értelmiségi eszmecserék szervezői, miként a Független Magyar Kezdeményezés még élő létrehozói is, baráti körben minden bizonnyal így cselekedtek.

Ők éltetik a reményt, hogy a bársonyos forradalom eszméi mégsem tűntek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?