Eljön értünk a fekete autó

Elintézem – szól a távoli tartományokból toborzott sofőr a szintén messziről jött kollégáinak, hiszen két hasonló furgon suhan mögöttünk. Mindenkinek jut egy-egy tágas bőrülés. Csattan a nehéz tolóajtó, indulunk. A dőzsölő dúsgazdagot alakító rapper klipjébe, egy politikai thrillerbe vagy egy razziáról készült rendőrségi videófelvételbe is beillenék ez a pár képkocka, de a miénk nem ennyire lebilincselő történet: csak a közösségi közlekedés buszpótló luxusfurgonja jött értünk. Hova lesz? – kérdezi a sofőr, hozzátéve, hogy ingyen van.

Mégsincs ingyen a fuvar: a sofőr meghallgattatja velünk az egyik kereskedelmi rádióadó híreit. A legújabb felmérés szerint továbbra is a Peter P. vezette Hlas van az élen, de erősödött – és már a második – Robert F. pártja, a Smer. A Szabadság és Szolidaritás (Richard S.) a harmadik, parlamentbe jutna Igor M. OĽaNO-ja, valamint a Progresszív Szlovákia, a Republika, a KDH és Boris K. Sme rodinája. Marian K. ĽSNS-e, az SNS és a Szövetség nem éri el az ötszázalékos bejutási küszöböt. Majd jönnek a hírek, hogy a görögök havi száz euró bírságot fizetnek, ha nem oltatják be magukat, nálunk meg ötszáz euró jár majd a nyugdíjasnak, amikor már a harmadik oltást is megkapta – ha a parlament ezt megszavazza. Idéznek valami véleményt, hogy másra kellene költeni a közpénzt, például a kórházakra. A velünk utazó kisdiák még nem tudja, hogy az ötszázasokra és a vakcinalottóra költött állami zsozsót majd neki kell „visszadolgoznia” a közös kasszába, ha ugyan még lesz olyan, s ha addig ő el nem húz külföldre. Most még ezzel a furgonnal utazik ő is.

Milyen menetrend szerint haladunk, és mibe fog ez kerülni? – kérdezem magamtól, de nincs időm helyzetünk gyors értelmezésére, mert kicsapódik a tolóajtó. Nem úgy szállok ki, mint az újraválasztási kampánykörútja újabb állomására érkező alattomos szenátor, aki a konfettiesőben is üdvrivalgó választótábora átverésén agyal, nem is aranyláncos sztárrapperként tolom, csak a magam kis léptéke szerint, egy bizarr sakktábla parasztjaként ballagok tovább a vasútállomás felé. Itt minden szolgáltatás értem van: komótosan elérem a vonatot, hiszen ha az internet szerint huszonkét percet késik, akkor a valóságban még többet. S közben rájövök, velem együtt láthatatlanul kiszállt a furgonból Peter P., Robert F., Igor M., Richard S., Boris K. (kapaszkodik utánuk Marian K. is), és nem a szél duruzsol a fülembe, hanem ez a Mikulásoknak öltözött beteg kórus. Nagyvonalú adományként kínálják nekem azokat a százasaimat, amelyeket korábbi ötleteik alapján az elmúlt években vontak meg vagy vettek el tőlem. Meg tőled és tőle is… Ja, tőle nem! Ő szintén osztogatott – magának is. A minap eljött érte egy furgon, valahol bennfogták egy időre, de aztán „ingyen” fuvarral hazavitték, kikerült a korrupcióellenes menetrendből, a furgonosokat meg kirúgták.

Peter P., Robert F., Igor M., Richard S., Boris K. (és Marian K.) velem együtt kapaszkodik fel a vonatra. Nem érdekli őket, hogy késik, csak duruzsolják a magukét. Mire a fővárosba érünk, valahogy elpárolognak, és azt hihetném, hogy már nem küzdök Mikulásaimmal. Gyorsan taxit kell fognom, hogy időben célba érjek. Hova lesz? – kérdezi a sofőr hátrafordulva, és plexis maszk- ja mögül mintha Robert F. nézne rám cinikus vigyorával. Majd odaszól a kollégáinak: Én elintézem.

Azt nem firtatjuk, hogy ingyen lesz-e, mert mindketten tudjuk, hogy nem. Meg azt is, hogy rázós út vár ránk, amelynek minden másodperce egy örökkévalóságnak fog tűnni.

Eljött értünk a fekete autó. Már Robert F. mozgatja a bábukat, és közel a sakk-matt?