Életek és csomagok

Életek és csomagok

Lángoló erdők, menekülő turisták – ezek a képek járták be Európát és a világot a görögországi erdőtüzekről. S hogy még hitelesebb legyen a tudósítás, megszólal a turista – akinek a várva várt semmittevés helyet azon kell gondolkoznia, hogyan hagyja el a veszélyesnek ítélt szállodát, területet.

De hogy teljes legyen a kép, a turista panaszkodik is – hogy nem kapott elég tájékoztatást, nem volt közlemény, és bár már a reptéren van, nem tudja, mi lesz a csomagjával. A cuccal, amit bepakolt indulás előtt. Ha már sikerült elhagyni a veszélyes területet, esetleg már otthon van, akkor előjönnek a prioritások: a csomag. Ekkor már az a legfontosabb, az hogyan jut haza. Már nem gondolnak arra, hogy sok ezer turista lehet még a veszélyeztetett területen – akiket előbb ki kellene menteni, haza kellene szállítani, és ez emberfeletti feladat az ottani csapatoknak –, ha már otthon vannak, akkor foglalkozzanak csak azzal, hogy hazajusson az ő csomagjuk.

Érthető, mindenkinek a saját cuccai a fontosak, ám ilyen helyzetben talán az önzést félre lehetne tenni, akár azzal is, hogy elfogadjuk, a csomag csak hetekkel később érkezik meg, ha egyáltalán. Mégis, mi pótolhatatlan egy nyaralásra vitt, feladható bőröndben? Valószínűleg semmi. Arról nem is szólva, hogy egy esetlegesen eltűnt csomag után a légitársaság és/ vagy a biztosító is kártérítést fizet az utasnak.

2019. május 26-án volt egy légi szerencsétlenség Moszkvában, az Aerofl ot SU1492-es járata a kényszerleszállás után kigyulladt. Ijesztő volt nézni a képeket a lángoló gépről, a menekülő utasokról. Nemcsak azért, mert senki sem szeretne ilyet átélni, hanem azért is, mert az önző – ez esetben szerencsés – utasok, akik a gép elején ültek, a csomagjaikkal, a gurulós kisbőrönddel együtt szaladtak a gép közeléből. A repülőn utazó 78 főből (73 utas és 5 fős személyzet) 41-en nem élték túl a szerencsétlenséget. Meg merem kockáztatni, ha a megmenekült utasok nem vitték volna a kis bőröndjeiket (ez esetben tényleg minden másodperc számított, amíg kinyitja a csomagtartót, leveszi a csomagját), akkor lehet, egy számjegyű lett volna az áldozatok száma. Hogy megmentette azt a pár pólót vagy egyéb személyes holmit, azért néhány ember az életével fizetett.

Korábban, 2016. augusztus 3-án szintén Dubajban landolás után égett az Emirates légitársaság Boeing 777-es gépe, ám a vészkiürítés előtt az utasok, mintha mi sem történt volna, a csomagjaikat szedték ki, és azzal töltöttek másodperceket, hogy azokat megmentsék. Mások pedig a telefonjukkal felvették az eseményeket, hogy azt a közösségi oldalakra, videómegosztókra tegyék, ezzel – gondolták – lájkok millióit szerezhetik… Szerencsések voltak a járat utasai, mert mindenki megmenekült (egy tűzoltó viszont életét vesztette).

A fenti esetek is bizonyítják, hogy a legtöbb turista nem tudja kezelni a rendkívüli helyzeteket. Igen, ilyenkor pánikba esik az ember, és kevésbé tud felelős döntést hozni, ám elég némi empátia, felelősségtudat, hogy megértsük, vészhelyzetben az emberi élet az első. Hogy mindenki túlélje a katasztrófát. A kézipoggyász pedig le van ejtve, annak tartalmát pótolhatjuk. Egy hasonló esetben mindenki örömmel venné, ha megmenekülne, életben maradna, még annak árán is, hogy valaki másnak a csomagja odaveszett. Legfeljebb veszünk neki pár magazint, két pólót, egy pár zoknit és egy telefontöltőt…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?