Egy hosszú nyögés vége

Legfeljebb az, hogy miért pont ez az ügy szakította meg a történetet – ám mindig kell lennie egy konkrét akadálynak, amely pontot tesz a sztori végére.

Szögezzük le nyomban, e sorok írója nem az interneten nem kis számban fellelhető – és pár napja az SaS által is masszívan propagált – összeesküvés-elméletre gondol, mely szerint Iveta Radičovát a sajátjai – az SDKÚ vezetése, illetve a két kisebb koalíciós partner – csalta volna tőrbe. Radičová és a maga köré gyűjtött szakértői csoport is ugyanarra a nézetre jutott, mint a koalíciós politikusok egy része korábban: ha bukik a mentőöv, bukik a kormány is. Ne nézzük a kormányfőt annyira ostobának, hogy elhiggyük, egy heteken keresztül gondosan előkészített hátba döfési hadművelet naiv áldozata lenne.

A kabinet bukása azért nem volt teljesen „értelmetlen” és váratlan, mert már hónapok óta lehetett látni, a koalíció rendkívül nyögvenyelősen működik. S ami a legfontosabb: a partnerek egy sor kulcsfontosságú kérdésben nem tudtak közös álláspontot kialakítani. Ha egy-egy ügyben kimerítő egyeztetések után megszületett is egy kompromisszumos, a kiindulóponthoz képest alaposan lecsupaszított tervezet, még mindig meg kellett győzni a mindenbe belekötő Matovičot, vagy az OKS-t, vagy pedig néhány különcködő egyént (pl. Marcinčint vagy Procházkát a KDH-ból), vagy mind az összeset a tervezet támogatásáról. Mondani sem kell, ez a kelleténél is több energiát emésztett fel, s akkor még nem beszéltünk arról a kötegnyi ügyről – köztük sokszor egy-egy konkrét kormánypárt prioritásáról –, amelyet maga előtt görgetett a koalíció, mert sokadszori nekifutásra sem tudott benne megegyezni. A kormánypártok mindegyikét frusztrálta az a tény, hogy egymás blokkolásai miatt fő témáikból szinte semmit sem fognak tudni már megvalósítani a megbízatási időszak hátralevő részében.

Az, hogy a kedd esti bukás után a koalíciós pártok szerdán rendkívül rövid idő alatt képesek voltak az ellenzék vezérével megegyezni a hogyan továbbról, az ismert előzmények után azt mutatja, a koalícióban már egy ideje érhetett az az elgondolás, hogy ezt a történetet jobb idő előtt befejezni, mert sehová sem vezet. Hogy ez mennyire volt így, azt alighanem csak a széteső koalíció politikusainak memoárjaiból fogjuk megtudni, ám az előzmények nem mondanak ellent ennek az interpretációnak.