Egy évvel Radičová után

Ez már csak azért is érdekes, mert tulajdonképpen egy csónakban eveznek – a romakérdés megoldásáért vagy nem megoldásáért ugyanúgy felelősséget visel a Híd által jelölt kisebbségi kormánybiztos is. Bár a helyzetük kissé eltérő – az egyik kormánybiztos kizárólag a romakérdésért felel.

Felbukkant azonban egy másik téma – egy éve bukott meg Iveta Račová kormányfő a parlamenti bizalmi szavazás után. Igaz, egy kicsit a semmiből jött elő ez a téma, de a politikusok azon melegében lecsaptak rá. Solymos László (Híd) megállapította, hogy „teljesen feleslegesen következett be mindaz, ami egy évvel ezelőtt történt”. Pavol Frešo (SDKÚ) erre csak bólogatni tudott, hogy bizony „Európa újkori történetében a kormánybukások közül ez volt a legfeleslegesebb”.

Richard Sulík viszont továbbra is azt hajtogatja, „máig sem érti, hogyan hagyhatta Iveta Radičová, hogy így essen szét a kormánya”. Tehát semmi új a nap alatt – holott természetesen tudjuk, nem más miatt bukott meg a kormány, mint amiatt, hogy az SaS erre szavazott a parlamentben. Az sem változtat semmit ezen a tényen, hogy még néhány képviselő csatlakozott az SaS-hez, és nem szavazott bizalmat Iveta Radičová kormányfőnek.

Nem változott Radičová álláspontja sem. Egy év elteltével is azt hangsúlyozza, a kormánynak „nem volt más választása, mint bizalmi szavazással összekötni az eurómentőövről szóló parlamenti szavazást”. Természetesen volt más választása – nem kötik össze a két szavazást, ahogy Radičová szorgalmazta. Igaz, a miniszterelnök asszony ebben az esetben is benyújtotta volna a lemondását, és ezzel automatikusan bukik az egész kormány, de más lett volna a közjogi helyzet. Különbség, ha a parlamenttől nem kap bizalmat a kormány, vagy ha lemond a kormányfő. Másfajta politikai manőverezések kezdődtek volna, mint azok, amelyeknek következményeit ma is „élvezzük”.

Ebben a politikai közegben nem érvényesülhettek Radičová azon erényei és képességei, amelyeket a társadalom érdekében kamatoztatni tudott volna. Talán elégséges példa erre, hogy volt kormányfőként is mennyire népszerű a választók körében, ami már önmagában ellentmondás.

Talán az egyetlen újdonság, amit egy évvel a bukás után megállapíthatunk, hogy nemcsak a forradalom, hanem a szlovák politika is felfalja gyermekeit.