Egy brutális játék

Minden katonai gyakorlat nagyon sokat elárul arról, hogy mitől tartanak a vezérkarok. Elnevezik a képzelt ellenségeket, és egy teljes és realisztikus forgatókönyvet találnak ki, hogy a katonáik minél inkább a valóságra készülhessenek.

Most sincs ez másképp, amikor a NATO-erők történetük legnagyobb kiberbiztonsági gyakorlatára készülnek. A tallinni kiberbiztonsági központ vezetésével évek óta megrendezett többnapos kihívás számos nemzet legkülönbözőbb specialistáit viszi a képzeletbeli harcba.

Ezúttal egy fiktív NATO-tagállamot, a Berylia nevű szigetországot fenyegeti Crimsonia, amely egyébként mesterséges szigeteket épít az Atlanti-óceánon. Rögtön világos, hogy e képzelt ellenfél egyesíti a kínai és az orosz fenyegetéseket a hadgyakorlat számára, hiszen Kína építget szigeteket a Dél-kínai-tengeren, az oroszok pedig elfoglalták a Krím félszigetet.

Beryliát súlyos kibertámadás éri, amelynek következtében a katonai és a civil IT-infrastruktúrák is az összeomlás szélére kerülnek. A vízellátás, az energiaellátás is súlyos veszélyben. A forgatókönyvnek ez része a valóságból táplálkozik, mivel az orosz hackerek már sikeresen támadtak meg ukrán energetikai egységeket, a vízellátást pedig a nyugati világban is informatikai rendszerek vezénylik, tehát kritikus infrastruktúraként veszélynek vannak kitéve.

Az idei gyakorlatban két fontos újdonság fedezhető fel a külső szemlélő számára. Egyrészt idén először a feladat része a dezinformációs támadás elhárítása. Ez azt jelenti, hogy Crimsonia nemcsak hackel, hanem egyben azt is próbálja elhitetni Berylia lakosaival, hogy a kormányzati bénázás miatt állt le náluk a vízszolgáltatás.

Nem is gondolnánk, hogy milyen fontos ilyenkor a kommunikáció a különböző területek specialistái között. A hackereknek, információs szakértőknek és a katonáknak pillanatok alatt kell megérteniük a másik nyelvét – ránézésre piszkosul nehéz feladvány, a nagy cégek is hasonló kihívásokkal küzdenek. De itt emberéletek múlhatnak másodperceken.

Ugyanez történik az idén bevont nemzetközi jogászcsapatban. Az ő feladatuk az, hogy javaslatot tegyenek, mely kiberműveletek számítanak háborús műveletnek, és melyek nem érik el ezt a küszöböt. Erre sincs jelenleg egységes nemzetközi sztenderd, még a NATO-n belül sem azonos az értelmezés, hiszen végső soron ez politikai döntést kíván. A döntés-előkészítéshez azonban elengedhetetlen, hogy e jogászok megértsék, amit a stratégiai kommunikációs szakemberek, a kiberbiztonságban dolgozó katonák és az IT-guruk mondanak nekik, hogy végül különféle döntési lehetőségekké legyen formálható a rengeteg információ.

Játéknak tűnik, mégis az ilyen szimulációk és hadgyakorlatok azok, amelyek felkészíthetik és lendületben tarthatják a több-nemzetiségű NATO együttműködését. A készenlétet javítják, és egymástól rengeteget tanulhatnak a különböző országok csapatai.

Az is egyértelmű, hogy üzenete van annak a ténynek, hogy ez a NATO eddigi legnagyobb kiberhadgyakorlata. Miközben Oroszország 80 ezer katonát mozgat az ukrán határ mellett, a NATO a kibertérben is edz.