Egy borítékolható pofon felé

Szlovákia furcsa állam. Ugyan az államszerűség bizonyos jegyeit kétségkívül mutatja, az államiság bizonyos funkciói csak papíron működnek. Ezt az előfeltevést az egészségügyi, szociális vagy éppen alkotmányossági szféra számos példájával igazolhatnánk, de most csak az ellenőrzési funkció látszólagosságáról szeretnénk írni, az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökének közelgő meg(nem)választása kapcsán. Ha valaki újfajta totalizmusról elmélkedne, könnyen gyanúsíthatnák azzal, hogy sapka nélkül ment az erős tavaszi napra, azért beszél félre. Szlovákia látszólag demokratikus ország, választás van, akármennyi, csak győzzünk szavazni, akinek pedig nem tetszik a rendszer, anélkül vonulhat utcára, hogy a haja szála görbülne. A parlamentnek vannak ellenzéki alelnökei és bizottsági elnökei. Már-már Ferenc Józseffel mondhatnánk, „minden nagyon szép, minden nagyon jó”, de ez már a gesztusok szintjén sem igaz, nem is beszélve a kormánypárt gazdasági érdekeiről, ahol aztán végképp nincs kompromisszum. A választási ciklus első hónapjaiban hálás témát biztosított az újságíróknak, hogy a Smer új, békülékeny, kompromisszumkereső arculata valódi politikai fordulatot jelent-e, vagy csak számító PR-máz. Az új arculat aztán rövidesen úgy hullott le Fico pártjáról, „mint ruha másról a boldog szerelemben”. Kedvezőtlen posztszocialista örökség, hogy a mindenkori – s ebben nincs kivétel jobb- és baloldal között – kormány úgy gondolja, a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak pártirányítás alatt kell állniuk, ezért a kormányváltásokkor menetrendszerűen lecserélik azok vezetőit. Ugyanilyen kommunista csökevény a főügyészek, főbírók, alkotmánybírók pártalapú megválasztása (ez utóbbinál még különböző kulcsok is érvényesülnek, különben nekünk, magyaroknak soha nem lett volna alkotmánybíránk). Az állami önellenőrzés kiiktatásának szinte már művészi szimbóluma az Állami Számvevőszék története, melynek élén továbbra is az egykori HZDS-jelölt Ján Jasovský áll, noha mandátuma már 2012 februárjában lejárt. Az NKÚ-ról szóló törvény értelmében azonban addig kell posztján maradnia, amíg az új elnököt meg nem választják. Így Jasovský már három évet ráhúzott, ami példátlan. Az új elnök megválasztásához a jelenlevő képviselők szavazatainak többsége szükséges, azaz nem választható meg a Smer nélkül. Természetesen nem ez az első próbálkozás. A Smer profi kommunikációs offenzívával az ellenzéket igyekszik kedvezőtlen színben feltüntetni, mondván, nem képes megegyezni egy jelöltben. Maga az állítás kétségkívül igaz, de hát miért is várnánk a heterogén, különböző célok vezette, a kormányzás nyomása alatt nem álló ellenzéktől, hogy megegyezzen egy jelöltben? (Persze, ettől még megegyezhetne.) A választás éppen arról szól(na), hogy legalább két lehetőség van. Az ellenzéknek most három jelöltje van, a nevük nem lényeges. A ficói, megegyezésre képtelen, folyton vitázó jobboldali tákolmányról szóló retorikának nem bedőlve beláthatjuk, hogy a legerősebb ellenzéki támogatással bíró jelöltet akár a Smer önállóan, az ellenzék nélkül is megválaszthatná, ha valóban fontos volna neki, hogy a tisztség be legyen töltve. Ha végiggondoljuk, hogy a mindenek ellenőrzésére hivatott, „pártsemleges” intézmény hány közpénzherdálást, korrupciós ügyet tárt fel az elmúlt években, világos, hogy a Smernek az álmatag Jasovský a legjobb megoldás. Így amíg lehet, marad.