Diktatúrázás és jogállamozás

Magyarország verbálisan egyszerre fasiszta jellegű diktatúra és győztes demokrácia. Pedig csak a szavak inflálódnak.

Szlovákia egészen biztosan nem jogállam, és nem is lehet az egy olyan helyzetben, amikor azok, akiknek bíróság elé kellett volna állniuk, mert korrumpálódtak és csaltak, gondtalanul nevetgélnek.

(Andrej Kiska korábbi szlovák államfő a héten)

A nemrég leköszönt Kiska szlovák elnök, jövendő ellenzéki pártvezér kételkedik a szlovák jogállamiságban. Mindeközben Magyarországon ellenzékiek Szlovákiát gyakran bezzegországként állítják be, amely már régen lehagyta a régiós versenyben a magyarokat. Lehet persze erre azzal reagálni magyar ellenzéki oldalról, hogy irigylésre méltóak a szlovákok magasabb rendű gondjai demokráciájukban, ám erre rögtön vissza is kérdezhetnénk: talán Magyarországon már gyilkoltak meg újságírót, aki a hatalommal szoros kapcsolatban lévők után nyomozott?

Mindez mutatja, mennyire viszonylagos minden a politikai küzdelmekben. A politikai retorika egyik legmélyebb jellemzője a folyamatos túlzás. Sarkításokra pedig azért van szüksége a modern tömegdemokráciák szereplőinek, mert a nyilvánosság előtti verseny ma már nem négyévente néhány hét, mint a focivébék vagy az olimpiák, hanem szakadatlan küzdelem a választók kegyeiért, mondhatni, 365 napos, azon belül 24 órás Bajnokok Ligája/Lúzerek Bajnoksága, attól függ, honnan nézzük, kinek szurkolunk éppen.

A Világbank 2002-es tanulmányában Magyarország a 29., Szlovákia a 30. leggazdagabb ország volt a Földön. Ma arról szólnak a hírek, hogy Szlovákia gazdasági lendülete megtorpant, friss adatok szerint pedig Magyarország jelenleg Európa élén áll a gazdasági növekedésben. Vajon érdemes ezeket a fontos részleteket kinagyítani, felfújni, mintha teljes képet adnának a lényegről? Szerintem nem érdemes: országok, kormányok, politikák jóval összetettebbek. Legyünk résen a túlzó jelzőkkel!

Orbán retorikája a fasiszta vezetők stílusát idézi. Az Orbán-rezsim egyedül abban különbözik a fasizmustól, hogy itt még nincs Gestapo, az állam feletti ellenőrzés pedig kevésbé az erőszakról szól.

(Jason Stanley, a Yale Egyetem professzora a New York Times-nak, 2018. december)

Virulens példa, oka is van: akkoriban volt a legélesebb a konfliktus a CEU ügyében. Hajmeresztő jelzők, melyeket használnak a magyar közéletben is. Ahol Európa korábbi luxemburgi vezetőjét az Orbán-rezsim kérlelhetetlen ellenfelének tekintették. Erre itt az érem másik oldala:

Csak egymás között és viccből diktátorozom Orbán Viktort, egyáltalán nem gondolom, hogy akár a magyar, akár bármelyik közép-európai miniszterelnök diktátor lenne. A legnagyobb tisztelet illeti Orbán Viktort, korábban is csodáltam őt a bátorságáért.

(Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Rzeczpospolitának, 2019 tavasza)

Utolsó példánk egy tekintélyes magyar jogász, a közigazgatás egyik legjobb hazai tudósa, egyértelműen vallott baloldali attitűddel – és akkor mi van? Ha az ember komolyan veszi magát, óvatosan bánik a fogalmakkal, különben kidobhatja az összeset az ablakon.

Azt a politikai rendszert, amelyben élünk, nem helyes sem diktatúrának, sem autokráciának nevezni. Ez nem a nyugat-európai minta szerinti demokrácia, hanem egy sajátos kelet-közép-európai kormányzati rendszer, amelynek vannak ugyan autokratikus vonásai, de nem autokrácia. Aki élt a Rákosi-rendszerben, az az önkényuralmat és a diktatúrát sokkal kegyetlenebb világgal azonosítja. Számomra akkor lesz Magyarországon diktatúra, ha lezárják a határt.

(Sárközy Tamás jogászprofesszor a HVG-nek, 2019 nyara)

Világos: attól függ, honnan nézzük. A közéleti definíciókat érdemes tágabban értelmezni, különben kiderül a szócséplők versenyében, hogy minden egyformán diktatúra, és sehol a jogállam. Attól, mert a politika túloz, a polgárnak nem kell tovább szoroznia, inkább tanuljon meg osztani, legalább kettővel.