Díjat vissza!

<p>Két jókora öngólt rúgott Balog Zoltán magyar miniszter. Egyet akkor, amikor Táncsics-díjjal tüntette ki a nemzetközi összeesküvés-elméletekből és fajgyűlöletből összerakott, beteges nézeteit rendszeresen hirdető Szaniszló Ferenc újságírót. A másikat pedig akkor, amikor a szakma, a jogvédő szervezetek, valamint az izraeli és az amerikai nagykövetség tiltakozásának hatására nyílt levélben kérte vissza a díjat az Echo TV műsorvezetőjétől.&nbsp;</p>

Szaniszló ugyanis szívhez szóló beszédet rittyentett szerda este saját műsorának különkiadásában, amelyben úgy dobta vissza a díjat, mint koszos rongyot, és szittya szabadsághőssé emelkedve porig alázta a „megtévesztett” minisztert. Sőt, egyenesen a pusztuló világrend önlelepleződéseként értékelte azt a kínos tortúrát, ami a díj kapcsán vele történt. Megtudtuk azt is, hogy régen a szovjetek üldözték őt, most meg az amerikaiak. Nem lehet könnyű neki. Még jó, hogy az ápolók egyelőre nem üldözik.

De van itt egy másik szabadságharcos, akit Balog miniszter a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetett ki. A nyíltan revizionista, a színpadon homofób és cigányellenes kijelentéseket tevő, szélsőjobboldali Kárpátia énekese, Petrás János. A Kárpátia rendkívül lelkes, termékeny zenekar, 2003-as alakulása óta 13 lemezt adott ki, megállás nélkül koncertezik, hirdeti az igét, nálunk is. 2011-ben a magyar uniós elnökség hivatalos Facebook-oldalára felkerült a Kárpátia Pálinka című dala, s még azt a versszakot is lefordították angolra, amiben a csapat a Kolozsvárra való bemasírozást vizionálja. A Kárpátia a Jobbik házi zenekara, és nem mellékesen tagjai írták az azóta betiltott Magyar Gárda indulóját is. Ebből inkább nem idéznék, helyette a következő Petrás-citátummal járulnék hozzá az ünnepi hangulathoz: Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron,/ Kassa, Somorja, Rozsnyó, Korpona/ Visszatér a nyáron./ Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?