Dallasi légikalandok valóságshow-ban

Az egyik texasi repülőtársaság dolgozóinak és utasainak életét mutatja be egy új realitysorozat, amely korábban Nagy-Britanniában is sikert aratott.


Az egyik texasi repülőtársaság dolgozóinak és utasainak életét mutatja be egy új realitysorozat, amely korábban Nagy-Britanniában is sikert aratott.


Lakásnak álcázott stúdió és bekamerázott trópusi sziget helyett az amerikai Dallas-ban alapított Southwest Airlines dolgozóinak munkahelyén játszódik az amerikai A&E Network tévétársaság legújabb, Airline című valóságshow-ja.

A kereskedelmi csatorna vezetői azt remélik, a légijáratokra gyakran jegyet váltó amerikai közönség számára érdekes lesz belesni a reptéri kulisszák mögé.

A producerek tervei szerint a tizennyolc, egyenként félórás részekből álló sorozatban bemutatják, hogyan viselkednek feszült helyzetekben, így késés esetén az utasok, illetve a Southwest Airlines dolgozói. A valóságshow nézői emellett azt is láthatják, hogy a légikikötő alkalmazottai mit tesznek, ha egy utas túl részeg, vagy túl piszkos a fedélzetre lépéskor - írta a Yahoo.

"Társaságban valaki mindig belekezd egy repülős sztoriba, amiben feleleveníti, hogy a legutóbbi útján mennyit késett. Az ilyen összejövetelekkor mindenki meg akarja osztani a többiekkel a saját történetét, ami általában azt mutatja, hogy az emberek egyszerre szeretik és gyűlölik a légiutazást" - mondta Nancy Dubuc, az A&E nem fikciós programokért felelős alelnöke.

Az amerikai kereskedelmi csatorna képviselői arról is beszámoltak, hogy a Southwest Airlines részéről rövid ideig bizonytalannak látszott a sorozat megvalósítása, mert a repülős cégnél nem tudták eldönteni, hogy a műsor jó vagy rossz képet festhet-e róluk. A belső viták után azonban úgy döntöttek, hogy az új valóságshow-nak nagy a reklámértéke. Az Airline mellett érvelőket az is segítette a vitában, hogy ugyanezen a címen egy hasonló tartalmú tévésorozat Nagy-Britanniában több mint hat évig sikerrel futott.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?