Dagad az Erasmus-botrány

orbán viktor k

Sokat veszítenének a magyarországi egyetemisták azzal, ha a „modellváltó” egyetemek kimaradnának az Erasmus-programból. A csúnya Brüsszelnek ugyanis nem tetszik, hogy aktív kormánypárti politikusok, sőt miniszterek, államtitkárok ülnek az egyetemi alapítványok kuratóriumaiban, ezért nem pénzeli tovább a programot.

Az én időmben még nem volt lehetőség Nyugat-Európában tölteni egy szemesztert, és emiatt (is) szívesen visszaforgatnám az idő kerekét, mert kincset érő szakmai tapasztalatokat szerezhetnék, ha most adnám be az Erasmus-kérvényemet. Sok fiatalt ismerek, akik kihasználták ezt a lehetőséget. Életre szóló élményekkel gazdagodtak, hosszú távon kamatoztatható ismereteket szereztek, kapcsolatokat építettek, megtanulták, milyen a családtól és a barátoktól távol, egy idegen országban, idegen nyelven boldogulni.

A múlt héten robbant a hír, amely szerint 21 magyarországi egyetem nem vehet részt az Erasmus-programban. Ezeket úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok irányítják, a kuratóriumok pedig tele vannak politikusokkal. Az Európai Bizottság már tavaly értesítette a magyar kormányt, hogy szerintük ez így nincs rendjén, de persze semmi sem történt.

Ha az érintett egyetemekről valóban nem lehet majd pályázni az Erasmusra, több ezer egyetemistának kell újraírnia a terveit. Sok családban ugyanis anyagi okok miatt szóba se jöhet a külföldi egyetem, vagyis ez lenne az egyetlen lehetőségük.

A magyar miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Nem fogják hagyni Brüsszelnek, hogy a magyar diákokon álljon bosszút egy politikai vitában. Orbán Viktor szerint majd megegyeznek, de ha mégsem, akkor a magyar állam rendezi a számlát. „Lesznek ösztöndíjak, pontosan ugyanúgy, mintha Brüsszel meg sem nyikkant volna” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy lám, ilyen emberek vannak Brüsszelben, akik meg akarják fosztani szegény magyar fiatalokat a külföldi tanulási lehetőségtől.

Bizonyára emlékeznek még a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak kétségbeesett harcára, amelyet az önállóságért, függetlenségért folytattak. Akkor és ott egy kormánypárti háttérembert ültettek a modellváltó egyetem élére, és tűzön-vízen át véghez vitték ezt a tervet nemcsak az SzFE-n, hanem még húsz „csendesebb” magyarországi egyetemen. Akiknek nem tetszett a rendszer, azokat kirúgták. Akik ragaszkodtak az állásukhoz, nyugton maradtak. Bekerült a tanári karba egy csomó politikailag lojális, ám szakmailag nem túl jelentős oktató. A diákok dönthettek, hogy a biztos diplomát választják, vagy a bizonytalan szabadságot. Bár sajnálom, hogy nem tanulhattam külföldön, örülök, hogy soha nem kényszerültem ilyen választásra.

Nem tudjuk még, mi lesz e gusztustalan történet vége, de Orbán eddigi megszólalásaival azt sugallta, hogy tessék, most mindenki láthatja, mekkora seggfejek irányítják az Európai Uniót. A magyar kormány kifizeti a jövő évi Erasmus-költségeket, ez esetben viszont perelni fog az Európai Unió Bíróságán.

Nincs sok idő, márciusig kell teljesíteniük azokat a feltételeket, melyek szükségesek az uniós pénzcsapok újbóli megnyitásához. Nemcsak az a kérdés, hogy a kuratóriumokban ülő, és ezért tekintélyes „gázsit” felmarkoló politikusok hajlandóak-e felállni, hanem hogy a Fidesz hajlandó- e visszaadni az egyetemek autonómiáját. Csodálkoznék, ha hajlandó lenne...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?