Cudar idők jönnek

Vészjósló előrejelzés ez, annál is inkább, mivel májusban még azt közölték, hogy szeptemberben indul az új évad. Aztán június elején kitolták a járvány miatti szünetet szilveszterig. A december 30-i kapunyitás szimbolikus lett volna, a reménytelen helyzetből való kilábalás első jele, a kultúra eme fontos bástyájának visszaszerzése. A fertőzöttek száma azonban tovább nőtt, nemcsak New Yorkban, hanem az összes olyan amerikai tagállamban, ahol a lakosság nagy része a személyes szabadsága korlátozásaként tekint a kötelezően elrendelt maszkviselésre, távolságtartásra, de talán még a kézfertőtlenítésre is.

Vasárnap este egy washingtoni dzsesszklubba kukkantottam be egy internetes közvetítésnek köszönhetően. A zenészek szájmaszkban léptek fel, csupán a szaxofonos vette le, hogy meg tudja szólaltatni hangszerét, de a számok közti konferálás idejére mindig visszatette. Ez a másik véglet – gondoltam, aztán feltűnt, hogy a közönséget sosem mutatják. Reméltem, hogy csupán azért, mert egy kamerájuk volt, nem pedig azért, mert kevés ember viselt maszkot a nézőtéren. A következő gondolatom az volt, hogy lám, mi magunk vágjuk tönkre a kultúrát, tesszük lehetetlenné a rendezvények biztonságos lebonyolítását.

Aznap délután egy kortársbalett-előadáson voltam a pozsonyi Nemzeti Színházban, ahol belépéskor fel kellett tenni a maszkot, és mindenkinek kötelező volt megadnia az elérhetőségeit, hogy a szervezők kapcsolatba tudjanak lépni vele, ha esetlen „történne valami”. Ezután kötelező lázmérés következett – nálam 35,2-t mutatott a digitális kijelző, a hölgy bólintott, hogy rendben, mehetek. Az ismerőseim is hasonló értékeket produkáltak. Mind halottak vagyunk, zombik, akik ilyen vészterhes időben balettre járnak, gondoltam, pedig szívesen idéztem volna József Attilát („Harminchat fokos lázban égek mindig, s te nem ápolsz, anyám”).Talán elemet kellene cserélni abban a lázmérőben. Aztán valaki felvilágosított, hogy ezek az okos szerkezetek csak a lázat regisztrálják, a láztalanságot nem, olyankor összevissza jeleznek.

Megjósolhatatlan, hogy hetek vagy hónapok múlva mi történik. Lehet, hogy ez volt az idei utolsó látogatásom a Nemzeti Színházban – szándékosan nem írtam „idei szezont” hiszen az ugyebár jövő június végéig tart. A Metropolitan vezetése sokkal pesszimistább, illetve ők már feladták a harcot, a folytonos átütemezést, átszervezést. Összesen 276 előadásuk marad el, és az operaház zenekarának jövő júniusra kitűzött nemzetközi turnéját is lefújták. „Tekintettel a több száz fellépőre, akiknek szűk, zárt helyeken kellett volna próbálni, fellépni, valamint a nagyszámú közönségre úgy határoztunk, hogy addig nem biztonságos újranyitni a Metet, amíg nem használják széles körben az oltást, nem szerezzük meg a nyájimmunitást, illetve amíg a maszkviselés és a távolságtartás még egészségügyi előírás. Az egészségügyi szakemberek szerint ez valószínűleg legalább öt-hat hónappal azt követően állhat elő, hogy a vakcina elérhető lesz” – áll a közleményükben. Az is kiderül belőle, hogy a pandémia kezdete óta az operaház vesztesége elérte a 154 millió dollárt. És mivel a Met több szempontból irányadónak számít a szakmában, nyilván sokan követik a példáját ebben is. Cudar idők jönnek azok számára, akik nem tudják elképzelni az életüket művészetek nélkül.