Csontvázak a szekrényben

A rossz hír az, hogy nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy e téren érdemi változás állna be.

Újságírói értesülések szerint (ez is milyen jellemző, hogy érdemben csak újságírók tárnak fel dolgokat manapság, holott egy egész államapparátust fizetünk ezért…) nemcsak az olasz maffia, hanem egy regionális smeres politikus, Ľubica Rošková cége is csalás útján jutott az uniótól lehívott agrártámogatásokhoz. Mindeközben sejtjük, ez csupán a jéghegy csúcsa lehet, mert a rendszer maga olyan, hogy lehetővé teszi a visszaéléseket.

Például sok szó esik hirtelen arról, mennyire abszurd, hogy az agrártámogatások akkor is járnak egy területre, ha nem folyik rajta termelés. Azt kevesen tudják, hogy ezt a gyakorlatot a 2003-as KAP (Közös Agrárpolitika)-reform vezette be, méghozzá reakcióként az addig érvényes, termeléshez kötődő támogatási rendszer anomáliáira. Dióhéjban arról van szó, hogy korábban a támogatások összege terményenként változott, ami azt eredményezte, hogy a gazdák nem azt termesztették, amire az adott helyen a legjobb feltételek és piaci kereslet volt, hanem azt, amire a legtöbb dotációt kaphatták. Ebből kifolyólag egyes terményekből óriási túltermelés képződött, amit ismét az EU-nak kellett rendeznie, értsd: felvásárolnia. Így hát az unió kétszer fizetett a nem gazdaságos agrárpolitikájáért.
A termesztéshez nem kötődő területalapú kifizetések értelme tehát abban állt volna, hogy szabad kezet adjon a gazdáknak ahhoz, hogy a piac követelményei, ne pedig a támogatások összege alapján döntsék el, mit termesztenek. Az eredmény azonban láthatóan kicsit más lett. Az ügyeskedők újra megtalálták a kiskapukat, így a rendszer a jelek szerint ismét nem azt szolgálja, amire hivatott lenne: az európai mezőgazdaságot és a tisztességes termelőket.

Felmerül hát a kérdés, hogy megreformálható-e egyáltalán a KAP, amelyet sokszor az EU őskövületének titulálnak, lévén a legrégibb és legszerteágazóbb közös európai politika. Ráadásul az agrárlobbi Európa-szerte még mindig meglehetősen erős, így nem egyszerű bármiféle változtatást eszközölni a rendszerben.
 

Közben évente eurómilliárdok folynak el a közösből, s nem tudjuk, hány százalékuk végzi illetéktelen kezekben. A legutóbb napvilágot látott információk azonban semmi jóval nem kecsegtetnek e téren.