Csapatösszevonás az al-Kaida erődrendszerénél

A tálibellenes erők szerdára mintegy 2000 fegyverest vontak össze Tora Bora körül, és az al-Kaida erődrendszerének ostromához készültek.

A tálibellenes erők szerdára mintegy 2000 fegyverest vontak össze Tora Bora körül, és az al-Kaida erődrendszerének ostromához készültek. A tálibellenes erők egyik parancsnoka, Hazrat Ali tudomása szerint az al-Kaida mintegy 1000 arab harcosa védi Tora Bora térségét, Dzsalálábádtól mintegy 55 kilométerre, délre.

A térséget kedden, is, szerdán is több hullámban támadta az amerikai légierő. Kedden az amerikai légicsapások megölték az al-Kaida szervezet 12 emberét, közöttük Oszama bin Laden egyik pénzügyi vezetőjét Tora Bora térségében.

Hazrat Ali közölte, hogy a vezetése alatt álló csapatok harc nélkül bevonultak több, az al-Kaida egységei által kiürített harcálláspontra, s kedden már az első kisebb összecsapások is megtörténtek az al-Kaida barlangrendszerét védő fegyveresek, és a pastu támadók között. Ali szerint 24 órán belül várható az északi csapatok nagy támadásának megindítása.

Hamid Karzai pastu vezető emberei Kandahár előtt állnak. - Néhány tálib vezető tárgyalni szeretne velünk. Megadunk nekik annyi engedményt, amennyit csak, lehet, annak érdekében, hogy megelőzzük a vérontást, hogy minél kevesebb ember haljon meg, hogy a polgári lakosság minél kevesebbet szenvedjen - mondta a Reuters tudósítójának maga Karzai, akit közben kijelöltek az átmeneti kormány élére a Bonn melletti Afganisztán-értekezleten.

Moszkvában kedden a rendkívüli esetek minisztériuma bejelentette, hogy Oroszország növeli az afgán polgári lakosságnak küldött segélyszállítmányok mennyiségét. Szergej Sojgu miniszter közlése szerint az eddigi, Kirgizisztán déli részén át az észak-afganisztáni Fajzábádba küldött szállítmányokal párhuzamosan megnyitnak egy újabb segélyútvonalat is, amelyen a tádzsik fővárosból Mazari-Sarifba juttatnak el szállítmányokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?