Családban marad

<p>Miközben lassan helyükre kerülnek a spájzokban az idei uborka- és barackbefőttek, úgy alakul át szemünk láttára a kormánykoalíció négyesből hármas fogattá, s a vezető kormánypárti politikusok nyilatkozataiból már-már úgy tetszik, a két eseménynek körülbelül azonos a súlya.&nbsp;</p>

Négy vagy három? Nem mindegy? Lényeg, hogy megvan a parlamenti többség – sugallják a megmaradt koalíció vezetői, miközben a Sieť után felszabadult posztok elosztásán dolgoznak. Viszálynak, vitáknak semmi látható jele, mintha csak teljesen rutinfeladat volna egy kormánykoalíció átrendezése. Illetve, mintha örökös kebelbarátok osztanák újra egymás közt a lapokat, azzal a tudattal, hogy akárhogy is osztják el a paklit, minden a családban marad. Pedig a koalíciós felállás átrendeződése jó alkalom lehetne arra, hogy az egyes pártok újra előálljanak azokkal a követeléseikkel, amelyek első körben nem teljesültek. Ez főleg a két kisebb partnerre érvényes, hiszen az ő szerepük értelemszerűen felerősödik. 

Esetünkben a Híd van most nyeregben, hiszen a Sieť elvándorolt képviselői éppen Bugárnál leltek új otthonra, s a párt kormányzati posztjait is a Híd kapja meg. Mikor lenne hát jobb alkalom arra, hogy Bugárék egyben Kaliňák menesztését is követeljék? Hiszen, ha hinni lehet Bugár Bélának, a Híd ezt már az eredeti koalíciós tárgyalásokon is felvetette, ám akkor engedelmesen tudomásul vették, hogy „csak addig nyújtózhatnak, ameddig a 6,5% ér”. Nézzük csak, mi is változott azóta? A., Kirobbant a Bašternák-botrány, ami minden civilizált rendszerben tarthatatlanná tenné Robert Kaliňák helyzetét. B., A Híd politikai súlya megnőtt. Ebből logikusan az következne, hogy Bugárék most nagyobb nyomatékkal követelhetnék Kaliňák távozását. Ám a politikában, tudjuk, nem mindig érvényesül az egyszerű logika. Bugár Béla jelezte már, esze ágában sincs újra a Kaliňák-ügyben kellemetlenkedni Ficónál, hiszen egyszer már próbálták, s nem sikerült. 

Ehelyett a Híd megelégszik a közlekedési minisztériummal, ahol ugyan nem nagyon van már mód labdába rúgni, hiszen a fejlesztési pénzek évekre előre le vannak kötve, de legalább megérezhetik az emberek, hogy „magyar ember áll a tárca élén.” 

Kíváncsian várjuk, miként fogjuk ezt érezni, mert azt, hogy a belügy élén még mindig Kaliňák áll, már érezzük mindnyájan. Az emberekben egyre nagyobb a csömör a politikától, s Kaliňák minden egyes napja, amit belügyminiszterként tölt, egy jókora vödörrel rátesz erre a frusztrációra. 

A frusztrált tömegek pedig ellenőrizhetetlenné válhatnak, amire érdemes odafigyelni olyan helyzetben, amikor a szélsőjobbon olyan fiúk szervezkednek, akikhez képest Kotleba meg Kollár a stabilitás netovábbjának tűnnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?