Céltalanság

Az akkori koalíció tagjai a mai napig büszkék lehetnek rá, hogy az ország gazdasági felemelkedése az akkor helyesen beállított mechanizmusok eredménye volt. Az egész olyan jól sikerült, hogy egy baloldali populista kormány és a gazdasági válság sem tette taccsra az országot. S hiába lett elege egymásból a koalíciós partnereknek, mindnyájan – személyes ügyei kapcsán talán egyedül Pavol Ruskót leszámítva – szinte ugyanígy játszották volna újra végig az egészet. Ennek a két kormánynak – így 10-12 év távlatából – volt igazi célja, arca, kézzelfogható eredményei. Hiába voltak akkor is különböző érdekek, azért látni lehetett, hogy merre halad a szekér.

A szlovákiai jobboldali pártok – úgy néz ki – csak akkor képesek igazán hatásos együttműködésre, ha az országot rossz helyzetben, eladósodva, tönkretéve kell elkezdeni igazgatniuk. Amíg a kátyúból kell közösen kihúzni a szekeret, még mindenki tudja, mi az irány. De abban a pillanatban, amint újra egyenes a talaj, mindenki csak a saját esze után menne, s az istennek sem hajlandóak meghallgatni a többieket. Ennek természetesen az a vége, hogy az ország szekerét ide-oda ráncigálják, de már önmaguk is egyre kevésbé hisznek abban, hogy megtalálják még a közös irányt. Az eurómentő-csomag nem a vég, csak egy kis epizód, de tökéletesen mutatja a problémákat. Ha netalán sikerülne megoldaniuk, pár hónapon belül jöhet bármi más.

A kérdés tehát az, vajon miért nem tud igazán karakán kiállású lenni a jobboldal Szlovákiában. Igaz lehetne az a tétel, hogy a baloldali gondolkodású emberek egyszerű nyájként viselkednek, azaz simán elfogadják az egy a tábor egy a zászló jelszót, a jobboldalon meg nem? Korántsem, hiszen Magyarországon pont az ellenkezője folyik éppen. Egy biztos, amíg erre az alapvető problémára nem találják meg a választ a szlovákiai politikusok, a jobboldal végig fogja szenvedni ezt a ciklust (ha sikerül végigvinni), s ugyanez vár rá a későbbiekben is. Ám ehhez kellene a közös cél, s az irányt mutató vezető. A messiás viszont nem jöhet könnyen, mert a szlovák jobboldal nem tűri a vezértípust, s bárkit képes megfojtani, visszahúzni, eltaposni, amint elkezdene kimagaslani a többiek közül. Ez valószínűleg a mečiarizmus miatt keletkezett, hosszú ideje létező berögződés. Senkinek sem szabad túlságosan hinni, mert bárkiből előjöhet a diktátor. És ez a félelem valószínűleg erősebb mindennél.