Búcsú a fegyverektől

Maga Joe Biden elnök mondta ki, hogy a döntési folyamatot az elmúlt hónapok fegyveres ámokfutásai gyorsították fel. Csak májusban két tömeggyilkosságot követtek el lőfegyverekkel: egy texasi iskolában 19 gyermek és 2 felnőtt halt meg, Buffalóban pedig 10 áldozata volt egy lövöldözésnek egy szupermarketben.

Persze egy konyhakés, egy baseballütő, egy darab drót is lehet halálos fegyver, a ravaszt meghúzni azonban valahogy mégis egyszerűbb, gyorsabb, kézenfekvőbb, ha az ember ölni akar. Jó, ne gondoljunk mindjárt a legrosszabbra, elég, ha csak meg akar sebesíteni valakit, és rosszul céloz, vagy rá akar ijeszteni a másikra, és elsül a pisztoly. Vagy félreértelmez egy mozdulatot, és reflexből lő. Sokan haltak meg amiatt, mert a telefonjukért nyúltak a zsebükbe. Saját vagyonuk megvédése érdekében is sokan önbíráskodnak: lepuffantják a kertbe bemászó hajléktalant, a rajtakapott autótolvajt.

Nem én mondom, hanem a pszichológusok (bár én is lépten-nyomon tapasztalom), hogy az elmúlt években annyi agresszió halmozódott fel az emberekben, mint azelőtt talán soha. A világjárvány okán érzett rettegés, a különböző korlátozások megtapasztalása, a kiszolgáltatottság ér-zése, az anyagi bizonytalanság mind-mind növelik bennünk a nyomást. Ha pedig elszakad a cérna, az ember tombolni kezd. És olyankor nem jó, ha pisztoly van a keze ügyében.

A lövöldözős videójátékokon felcseperedő nemzedék, illetve szüleik,a krimisorozatokon felnőtt nemzedék nem mindig tesz különbséget képernyő és valóság között. Ezt most nincs hely kifejteni, de szintén (pszichológusok, szociológusok kutatásain alapuló) tény. A gyerekek általában megszerzik szüleik lőfegyvereit, ha nagyon akarják. És ha feltesszük a kérdést a szülőknek, hogy miért tartanak otthon töltött pisztolyt, általában az a válasz, hogy önvédelmi célból. Mindig ott van a fiókban, hiszen sosem lehet tudni, az ördög nem alszik... Megszokták, így nőttek fel, olyan ez nekik, mint nekünk a zsebkés.

Egy személyes tapasztalat: tizenöt évvel ezelőtt négy átlagos amerikai családnál is voltam vendégségben az USA különböző államaiban, és mindenütt volt lőfegyver – biztos, ami biztos alapon. Az ohiói Columbusban élő, hatvanas Dan pont akkoriban vásárolt a feleségének, Beckynek egy „női pisztolyt”, hogy legyen neki sajátja, ne az övével gyakoroljon – merthogy gyakorolni is eljártak egy lőtérre. Szintén az önvédelem okán, de egyébként bulinak tekintették ezeket az alkalmakat, mint a bowlingot vagy a golfot. Az asszonyka büszkén vette elő az ajándékot, tényleg szép, kecses darab volt, gyöngyházberakással, úgy csillogott, mint Michael Jackson kesztyűje. Ha jön egy betörő, milyen jó, ha kéznél van, ugyebár. Szóval gyakran éreztem magam a vadnyugaton az alatt a pár hét alatt, és láttam, hogy az ottaniak – hivatalnokok, ügyvédek, sofőrök, boltosok – mind a westernfilmekben lefektetett törvények szerint nevelkedtek: az életed múlhat rajta, ha nincs megtöltve a fegyvered.

Sejtem, milyen nehéz lehetett megállapodásra jutniuk az illetékeseknek a szigorításról. Tudom, hogy az össznépi felháborodás sokáig fog tartani. De a legjobb pillanatban született a döntés, mert a társadalom lelkiállapota rég volt ennyire labilis, és rég volt minden ennyire fekete-fehér.... Ha értik, mire gondolok...