Boszi, boszi tarka

A kicsiny gyermek az ágyban ül és a napját összegzi. Lovikán vóttam, szia lovika, gyi-gyi-gyi, vájoskába mentem, vóttam déemkébe üzletbe... Aztán énekelni kezd. Boszi, boszi taaaajka, faaajka. Aztán számol. Eeety, kető, hét, nyóóc, kijenc. Falat hátát a rácsnak támasztja, magyaráz a plüssállatoknak, hű társainak az alvásban. A tisztaság nemcsak a frissen fürdetett testéből árad, hanem egész kicsi lényéből. Tiszta, szűz, ragyogó. Ilyennek képzelek egy angyalt. Ilyennek születtünk mindnyájan.  

Aztán felnövünk, bepiszkolódunk, ki jobban, ki kevésbé. Sok rossz fakad belőlünk, és a külvilágból is sokféle piszok dől ránk. Az egyik fő külső szennyforrás a bulvár.   

Az utóbbi időben ingyen hozzájutottam több ilyen jellegű szlovák laphoz, és ha már az ölembe pottyant, elolvastam. S ha már olvasok, akkor elemzek. Gyakorlatilag az egész karácsonyi időszak termését kielemeztem. Utána megnéztem, hányan olvassák ezeket a lapokat. Mindegyiket nagyjából 200 ezren. Mivel ötről van szó, akkor ezeket összesen minimum 1 millió ember olvassa a 14–79 éves korosztályból. Aztán csodálkozunk.

De mi a bajom ezekkel a „karácsonyi” újságokkal? Emlékszem, amikor az egyetem befejezése után a Nő című képes hetilapba kerültem, milyen gondosan, örömmel, izgalommal eltelve készültünk a karácsonyi dupla számra. Ebbe tartogattuk a legjobb témáinkat. Ezek a számok voltak a legjobbak, legszebbek, tele jóindulatú emberek történeteivel, olyanokéval, akik örömöt, szépet hoztak a világba. Mi is erre törekedtünk. Ezek a lapszámok felemelők voltak.
 
Az általam olvasott bulvár meg mintha azt tűzte volna ki célul, hogy a porba rántson. Hogy még véletlenül se legyen belül ünnep. Illetve úgy nézzen ki, mintha lenne, csillogjon, de igazából ne legyen. Igazából főleg jó nagy keveredés legyen, ami az értékeket illeti. Különösen jól műveli ezt minden bulvár legrosszabbika, a női. Ne törd magad, ne strapáld agyon magad, hirdeti, hisz ez csak egy karácsony. Mintha az ünnep semmi volna, mintha a karácsony egy vég nélküli strapa volna. Miközben épp ezek a lapok sugallják, hogy az. Például a tíz oldal süteményrecepttel.

Máshol, a karácsony úgymond „mágiájára” hivatkozva interneten magukat boszorkányként prezentáló hölgyek, vagyis önjelölt boszik azt elősegítő katyvaszai következnek, „hogy a nős szeretőd végre döntsön”, meg olyan praktikák, amikkel állítólag a saját oldalunkra állíthatjuk a sötét (!) erőket.

A csúcs: interjú egy börtönbüntetését töltő gyilkossal, merthogy az ünnep mindenkié (kérdezem, akkor most ünnep vagy nem ünnep?), részletesen ecsetelve, milyen intelligens, hogy imádják a nők, mennyi levelet írnak neki a börtönbe. Nyilván nem az a négy, akit megölt.

És még sok egyéb szenny. Sajnálom a papírt, amire nyomtatják. Mert ő, szegény, nem tiltakozhat.