Bosszút áll Obama?

<p>Barack Obama győzelmét az izraeli lapok többsége úgy kommentálta, hogy az amerikai elnök bizonyára bosszút áll az izraeli kormányfőn azért, amiért nyíltan Mitt Romney-t támogatta. Egy külföldi vezető sem állt ki olyan nyíltan Romney mellett, mint Benjámin Netanjahu.</p>

Obama és Netanjahu viszonya hírhedten rossz, a kettejük között feszülő politikai ellentéteket valamiféle személyes unszimpátia is kíséri. Ez utóbbinál azonban fontosabbak a közös politikai érdekek, és azok a korlátok, amelyek behatárolják mozgásterüket. Obama a kampány során is többször megerősítette – éppen a Romney-nyilatkozatokat ellensúlyozandó –, hogy az USA továbbra is Izrael első számú szövetségese, biztonságának fő védnöke marad. A befolyásos amerikai zsidó lobbit Obama eddig sem hagyhatta figyelmen kívül, ezután sem teheti. Az valószínű, hogy látványosan éreztetni fogja Netanjahuval, neheztel rá, de ezt is csak egy bizonyos határig teheti, különben vérszemet kapnak a radikális palesztin csoportok, köztük a Hamász és a libanoni Hezbollah.

Az utóbbi napokban az általános közel-keleti helyzet is, meg az izraeli–palesztin/arab viszály is kiéleződött. Eszkalálódik a szíriai polgárháború, pattanásig feszült a szír–török és a szír–izraeli viszony, negyven év után lőttek ki izraeli (válasz)rakétákat szír területre. Közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt palesztin szervezetek fokozták az Izrael elleni támadásokat, csak a múlt szombat óta 150-nél több rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Dél-Izraelre. A kemény izraeli válasz sosem maradt el. Ennek kapcsán három dologra kell odafigyelni. Netanjahu felkészíti a nyugati közvéleményt arra, hogy 1. az izraeli légierő intenzívebben fog támadni palesztin célpontokat; 2. kiterjedtebb szárazföldi hadműveletet is indíthat a Gázai övezet ellen; 3. felújíthatja a szélsőséges palesztin szervezetek vezetőinek célzott likvidálását, amit korábban a nyugati országok hevesen bíráltak. Mindez épp annyira lehet komoly szándék, mint politikai taktika. Izraelben ugyanis januárban parlamenti választások lesznek, Netanjahunak most nagyon jók a győzelmi esélyei, az izraeli közvéleményt mélységesen felháborítják a palesztin rakétatámadások, ezért feltehetően jutalmazni fogják a keménykezű vezetést. A Likudot rendre bíráló ellenzéki Kadima vezetője, Saul Mofaz viszont az izraeli– amerikai szövetség gyengülését tartja végzetes hibának, mondván, „egy izraeli miniszterelnök két dolgot nem tehet meg: nem avatkozhat be az amerikai választásokba, nem fogadhat egyik vagy másik elnökjelöltre”. Ha Obama visszaadja a kölcsönt, és Netanjahu ellenfeleit fogja támogatni az izraeli választási kampányban, akkor Bibi nagy bajba kerül. Ugyanis a zsidó állam léte függ attól, hogy milyen a viszony a Fehér Házzal, a térségben már nincs egyetlen szövetségese sem. A kelet-jeruzsálemi lakásépítések és a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének folytatásával Netanjahu az EU-t is magára haragította. Persze Washingtont is, de Obama mindennél jobban sérelmezi azokat a nyilatkozatokat, hogy Izrael az USA jóváhagyása nélkül is kész lecsapni az iráni atomlétesítményekre, ha úgy látja, hogy a teheráni nukleáris program már a létében fenyegeti a zsidó államot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?