<p>A bősi népszavazás eredménye egyértelmű: a helybeliek nem akarnak menekülteket látni a faluban. Így gondolkodik a népszavazáson részt vevők közel 96 százaléka. </p>
Bőséges kompenzációt
Azt mondják, már vannak tapasztalataik a menekültekkel, és nem szeretnék újra átélni azokat. Elfogadható. A bősiek úgy látták, hogy joguk van véleményt mondani egy ilyen fontos ügyben, hiszen eddig senki sem kérdezte meg őket. Érthető. Mondanék egy másik példát. A halálbüntetést is támogatná az emberek többsége, mégsem írnak ki róla népszavazást, mert vannak dolgok, amikről nem az embereknek kellene dönteniük, mert nem rendelkeznek elegendő háttérinformációval a kérdésben. Vagy ha mégis, akkor a döntést hosszú felvilágosító kampánynak kellene megelőznie, amely megismerteti az emberekkel az érveket és az ellenérveket. A bősi döntés érzelmi alapon született, ám ez nem a népszavazáson részt vevő és a menekülttábort elutasító emberek hibája. Ők egyszerűen éltek a jogukkal. A hibát elsősorban a kormány és a belügyminiszter követte el. A kormány kötött egy ködös egyezséget Ausztriával, mely szerint levesszük az osztrákok válláról a politikai teher egy részét, nálunk szállásolják el ideiglenesen az Ausztriában menekültstátuszt kérőket, és ezért kapunk valamit cserébe. A menekülttábor egyelőre nem biztosít munkát senkinek, ha megnyitják, valószínűleg pár ember dolgozhat ott. Ám erről egyetlen szóval sem tájékoztatták a helyieket, nem létezik semmilyen hosszú távú terv. A tábornak szánt épületegyüttes ott rohad a település szélén, hogy időnként eszébe jusson a kormánynak, ha éppen szüksége van rá. Ennyi. Hosszú távú koncepció nincs. A menekülttáborok kialakítása egy olyan szükséges rossz, amit valakiknek el kell viselniük. Most Bősre esett a választás. Ám a kormány még tájékoztatni is elfelejtette a helyieket arról, hogy pontosan mi is készül az erőmű mellett évek óta üresen álló lakótömbben. Motoszkál az ember fejében a kérdés, hogy ha nem egy csallóközi településről lenne szó, akkor is így, fű alatt, stikában intézték volna az egészet? De ha már van egy ilyen kormánydöntés, mely megváltoztathatatlannak tűnik, a felelős helyi és a közösségünket képviselő politikusoknak azon kellene fáradozniuk, hogyan tudnak ezután segíteni a bősieknek. Például fontos volna kideríteni, hogy mit kap Szlovákia az osztrákoktól a „szívességért”, és ebből mit kaphatna Bős. A kormányfőnek és a belügyminiszternek is van saját támogatási kerete, amiből vígan osztogat fűnek-fának. Biztosan jól jönne a támogatás a bősi iskola, óvoda felújítására, és biztosan van számos egyéb dolog, amivel segíteni lehetne Bősnek. Ha kész tervvel, bőséges kompenzációs csomaggal érkezett volna a belügyminisztérium, akkor a népszavazás eredménye is más lehetett volna. Most a menekültek ellen tovább hergelni a lakosságot felelőtlenség. Azok az emberek nem önszántukból kerülnek ide, és legszívesebben már holnap továbbállnának, ha tehetnék. Ne a lakosság riogatásában merüljön ki a politikusok munkája, hanem bizonyítsák be, hogy igenis tudnak segíteni szorult helyzetben is. Mutassák meg, hogyan lobbiznak a bősiek érdekében. Fel van adva a lecke, minden szinten.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.