Bin Laden táborában képezték az ETA terroristáit?

Mariano Rajoy spanyol belügyminiszter szerint immár bizonyos, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű szeparatista terrorszervezet kapcsolatban állt Oszama bin Laden terroristavezérrel.

Mariano Rajoy spanyol belügyminiszter szerint immár bizonyos, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű szeparatista terrorszervezet kapcsolatban állt Oszama bin Laden terroristavezérrel. Mint a La Razón című lap pénteken beszámolt róla, ez abból a vallomásból derült ki, amelyet a napokban Madridban letartóztatott iszlamista csoport tagjai tettek. Kiderült, hogy egyikük - egy, az iszlám hitre áttért spanyol állampolgár, Juszuf Galán, eredeti nevén José Luis Galán - szoros kapcsolatban volt az ETA pártjával, az Egységgel (B) , és az 1989. június 15-i európai parlamenti választásokon választási biztosként lépett fel az egyik körzetben. A belügyminiszter szerint nagyon valószínű, hogy az ETA igénybe vette bin Laden afganisztáni támaszpontjait terroristáinak kiképzésére. Juan Cotino, a spanyol rendőrség főigazgatója ugyanakkor az ügyről nyilatkozva hangsúlyozta: nem bizonyítható, hogy az Egység (B) választási biztosaként fellépett José Luis Galán már akkor kapcsolatban volt az iszlám terroristákkal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?