Bin Laden és az atomfegyver - The Washington Post

Oszama bin Laden talán jóval közelebb áll egy atomfegyver kifejlesztéséhez, mint azt eredetileg gondolni lehetett - adta hírül keddi számában a The Washington Post.

Oszama bin Laden talán jóval közelebb áll egy atomfegyver kifejlesztéséhez, mint azt eredetileg gondolni lehetett - adta hírül keddi számában a The Washington Post.
A lap tudomása szerint az a hétfőn elhangzott washingtoni figyelmeztetés, miszerint újabb terrortámadásoktól kell tartani a közeljövőben, összefügg azzal az új keletű aggodalommal, hogy a szeptember 11-i merényletekért első számú felelősnek tartott bin Laden, illetve hálózata, az al-Kaida közel áll egy "piszkos bomba" kifejlesztéséhez.
A Post azt írta, amerikai hírszerző ügynökségek nemrégiben arra jutottak, hogy bin Laden és szervezete a korábban képzeltnél nagyobb lépéseket tett olyan tervek, illetve anyagok beszerzése irányában, amelyek egy "nyers sugárfegyver" elkészítéséhez vezetnek. A fegyver hagyományos robbanótöltettel működne, és a radioaktivitás minél nagyobb területen való szétszórásával pusztítana.
Az értesülés elfogott al-Kaida-tagok kihallgatásából származik, továbbá azokon a vizsgálatokon alapul, amelyeket novemberben CIA-tisztek, illetve az amerikai különleges alakulatok emberei a terrorhálózat afganisztáni támaszpontjain végeztek.
A tekintélyes amerikai lap szerint az aggodalom eléggé súlyos ahhoz, hogy "egyes országok" a határaikon már rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, beleértve ebbe a radioaktivitás mérésére szolgáló eszközök fokozott alkalmazását.
A "piszkos bomba" nem (hagyományos töltetből származó) robbanóerejével hivatott ölni és megsebesíteni, hanem azzal, hogy intenzív sugárzással beborított övezeteket teremt. A fegyverről az amerikaiak ábrát találtak az elmúlt hetekben egy tálib, illetve Kaida-létesítményben, és hírszerzési adatok szerint az elmúlt év folyamán bin Laden részvételével lezajlott egy olyan tanácskozás, amelyen az egyik résztvevő állítólag radioaktív anyagot tartalmazó fémdobozzal jelent meg. Az Egyesült Államok több szövetségesét felkérte, hogy állapítsa meg, vajon ez a fémdobozos férfi belépett-e országuk területére, esetleg radioaktív anyaggal. Szaúd-Arábiában jelentősen fokozták a határ ellenőrzését - fűzte hozzá az amerikai újság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?