Bill, Viktor és a kiásott csatabárd

<p>Bill&nbsp;Clinton szavaitól hangos a magyar sajtó egy része. A volt amerikai elnök a lengyel&nbsp;és&nbsp;magyar demokráciát rossz példaként hozta fel egy kampánybeszédben, amely alapvetően Trump ellen irányult.</p>

Az egykori államfő most feleségét szeretné a Fehér Házba segíteni. A first husbandnak készülő Bill már a nyolc évvel ezelőtti kampányban is felkavarta az állóvizet több megjegyzésével, és messze nem Budapesten. Az egyik államban pontosan azért veszített az akkor Obamával szemben induló Hillary a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben, mert visszafelé sült el Bill megjegyzése, hogy Obama jelöltsége csak „tündérmese”. 

Az lett. Most is Bill ment neki elsőként Sandersnek a Hillaryt támogató csapatból. 

A komoly, demokratákkal együtt dolgozó elemzők is óvatosak abban, hogy az ösztönösen a közönségnek beszélő Bill elszólásai hosszú távon milyen irányban befolyásolják Hillary támogatottságát. Az is biztos, hogy a fiatal szavazók számára már nem sokat jelent BillClinton elnöksége, de van olyan demokrata kör, ahol megjelenése komoly csoportokat állíthat Hillary mellé. De tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy egy exelnök kötött bele Varsóba és Budapestbe. Ez nemcsak Bill Clintonról szól, hanem azt mutatja, hogy létezik egy nagyon erős narratíva, amelyben Kelet-Európát nem érdemei, hanem saját érdekeik szerint kezelik. Ez nem menti fel Lengyelországot vagy Magyarországot az alól, hogy felelősen bánjon a fékek és egyensúlyok rendszerével, sőt. Ugyanakkor tény az is, hogy pár nap alatt egy volt francia államfő, Nicolas Sarkozy megdicsérte, míg Francois Hollande hivatalban lévő francia elnök pedig leszólta a régió egyes országait. 

Éppen ezért mindig hibás, ha kampányoló, kommunikációs üzemmódban lévő politikusok ítéleteit készpénznek vesszük. Clintonék vagy a francia nehézsúlyúak acsarkodása nem nekünk szól, hanem belpolitikai ügy. Ugyanúgy, ahogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter viszontválasza is magyar belpolitikai fogyasztásra készült, nyilván ő sem hiheti azt, hogy több clintonnyi külpolitikát megváltoztathat. 

Végezetül egyetlen záró gondolat. Azok, akik a demokráciát féltik itthon, tegyenek érte személyesen és közvetlenül, itthon, és ne külföldön. Sose rossz, ha vannak külföldön szimpatizánsok és támogatók, de végső soron csak magunkra számíthatunk, helyettünk biztosan nem végzi el senki a munkát. Azok pedig, akik most legyintenek Billre, azért óvatosan figyeljék, ha Hillaryt beiktatnák. Ott még lesznek meglepetések, ha úgy alakul a történelem. Persze nem Bill, hanem mondjuk az erősen Fidesz-kritikus volt budapesti nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis miatt, aki komoly posztot kaphat, ha a Fehér Házba visszaköltöznek Clintonék. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?