Beszéljünk róla!

Elszalasztott lehetőség

Általában minden választás egyben lehetőség is. Egy új lehetőség. A változtatás lehetősége. Sajnos ismét nem éltünk vele – persze mondhatnánk: majd a legközelebbin –, de ez önmagában is rendkívüli hiba, sőt óriási felelőtlenség. Rendre felmerül a kérdés: hogy is történhetett meg az efféle, csúfos szereplés? Abban egyetérthetünk, hogy saját helyzetünk, jogállásunk miatt ne a demokratikus intézményrendszer által garantált újrakezdés kiaknázatlanságában keressük a hibát! 

Figyelmünket leginkább a folyamatban részt vevő politikai reprezentációnk szereplőire kell fordítani. Végül is a „mi szereplőink” már több választási ciklusban szerepeltek, és leszerepeltek. Én csak egy gyorsmérlegre merek vállalkozni. Majd a politológusok, marketingesek és a többi szakértő hozzáértő, mélyreható elemzést folytathat jelen elnökválasztással kapcsolatban is.

Az okok feltárása

Az okok felfejtése nem nélkülözheti a fő- és mellékszereplők konkrét, a közelmúltban megtett politikai lépéseinek rövid felidézését.

Emlékezzünk a legutóbbi megyei választásra! A párt elnöke, Forró Krisztián a járási konferencia állásfoglalásával szemben Berényi Józsefet ültette a megyei alelnöki székbe.

Amikor az „ejtőernyőztetett” alelnök, Gyimesi az EU-t képviselő Ursula von der Leyen fasiszta szimbólumú képpel társítja, Forró hallgat. Nem tiltakozik, nem határolódik el. Mit is gondoljanak rólunk, itt élő magyarokról? Valóban több kérdés is felmerül Forró konkrét politikai lépéseivel kapcsolatban. A legfontosabb mégiscsak az: vajon miért tűri a párt vezetősége és tagsága az eff ajta szólózást? Talán igaz lehet a mondás, miszerint a politikus illúziókat árul. Ugyanis, ha ezt a fajta viselkedést a párt vezetősége eltűri, őket is óriási felelősség terhel. Az április 4-én keltezett sajtónyilatkozat viszont már azt a látszatot kelti, hogy az elnökség mégis felelősséget vállal.

Ahol Forró Krisztián „szólózhatott” volna kisebbségi ügyben, az vitán felül az elnökjelöltek TV-vitája volt. Ezzel szemben a képernyőn csődöt mondott. A megszólalásaiban regionális szintű kérdésekkel foglalkozott. Nem a demokrácia és jogállamiság alapelvei tiszteletben tartásáról, a törvény előtti egyenlőségről, az alkotmányosságról beszélt. Sajnos. Ugyanakkor az orosz agresszió kérdésében minden kétséget kizáróan, határozott véleménye volt. Nem szállítunk fegyvert Ukrajnába. Kiválóan felmondta a leckét. Nincs kétség, hogy Magyarország és Szlovákia miniszterelnökeinek maradéktalan megelégedésére. Én viszont abban reménykedem, sőt hiszem, hogy sok-sok szlovákiai magyar nem tud azonosulni ezzel a vélekedéssel.

A Szövetség nyilatkozata

A Magyar Szövetség elnökségi tagjainak közös nyilatkozata Peter Pellegrini államfőjelölti támogatását illetően: „Közösségünkre nézve a szombati elnökválasztás tétje a közös jelen és a jövő. Annak mindenekelőtt békésnek kell lennie, olyan értékekre alapozva, amelyek évszázadok óta a közösségünk sajátjai… Peter Pellegrini a béke hangja…” Az eredeti aláírók közül hiányzott Andruskó Imre és Orosz Örs.

Az ember abban reménykedett, hogy mégis vannak önálló vélemények. Csalódnom kellett. Végül is a „párthűség” vagy egészen más érdekmotiváció győzedelmeskedett. A korrekció villámgyors volt, és visszaállt a rend. Lám, a „normalizációs vírus”, ha valaki még emlékezik, ma is hat.

Én naivan azt gondoltam, hogy értékek tekintetében 89-ben hoztunk egy végleges döntést. A „Nyugatra” voksoltunk. Az aktuális politika és sajnos a „trendek” is mást mutatnak. Tévedtem. A populista szélsőségek térnyerése viszont abbéli meggyőződésemben erősít meg, hogy a demokrácia, a jogállamiság nem állandó, örökös állapot.

Mi a tanulság?

Állandó és bizonyos csakis a változás. A tanulság egyértelmű: a demokráciát állandóan őriznünk kell. Ennek eszköze pedig a politizálás. A szó legnemesebb értelmében. Vitázva, véleményeket ütköztetve, érvelve megteremteni a többséget jó ügyek, égető társadalmi kérdések optimális megoldásának kérdéseiben. Jó megoldások nem születhetnek diktátummal, uniformizált egységek színlelésével. A „béke hangja” pedig bár természetes lenne! Azt viszont merném javasolni, hogy baráti körben, ismerőseink és munkatársaink korében tegyük fel a kérdést: ki áll a béke pártján, és ki nem? A válasz szinte borítékolható. Minden tisztességes józan ember a béke mellett voksol.

Mi, Szlovákiában élő magyarok hajlamosak vagyunk kudarcaink miatt szinte rendre másban, másokban keresni az okokat. Sok az ármány, a sors, a történelmi trauma és főleg a külső, de leginkább a belső rosszakarónk.

A saját szembenézés, az indokolt önvizsgálat, mint mindig, most is elmaradt. Pedig meggyőződésem szerint oka és ideje is van az alapos önvizsgálatnak.

Végül nagy-nagy tisztelettel és reménységgel szeretném az olvasó figyelmébe ajánlani a Magyar Hang március 28-ai–április 14-ei számában a Beehr Miklós püspök úrral készített interjút: „Túl sokat hallgattunk”.