Két kormányszóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak. A korábban ismertté vált László Boglár mellett az RTL egyik műsorvezetője, Batiz András lesz az új kabinet másik szóvivője.
Batiz András is kormányszóvivő lesz
Két kormányszóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak. A korábban ismertté vált László Boglár mellett az RTL egyik műsorvezetője, Batiz András lesz az új kabinet másik szóvivője. Jakupcsek Gabriellát is megkörnyékezték, de ő nemet mondott.
Batiz András, az RTL Klub Fókusz című műsorának volt műsorvezetője lesz a Gyurcsány-kormány egyik szóvivője, erősítették meg az Indexnek a Népszava internetes oldalán megjelent információt. Az már korábban nyilvánosságot kapott, hogy László Boglár volt újságíró, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. eddigi kommunikációs igazgatója lesz a kormányszóvivő.
Nem sokkal a szerdai kormányszóvivői tájékoztató előtt azonban kiderült, hogy László Boglár mellett Batiz András is szóvivői feladatokat lát majd el a Gyurcsány-kormányban.
A tévés személyiség az Index érdeklődésére nem cáfolta az információt, részleteket azonban a szóvivői sajtótájékoztató utánra ígért.
Korábban felkérték Jakpucsek Gabriellát is kormányszóvivőnek, ő azonban nemet mondott az ajánlatra.
A Medgyessy-kormány szóvivője idén augusztusig Gál J. Zoltán volt, az ő helyére helyettese Gulyás Erika került.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.