Bankok, lakások, felelősség

A pénzpiaci mozgások ugyanis a fogyasztói piacon csak akkor bírnak jelentőséggel, ha egy-egy ország pénze a spirális infláció áldozata, ha a reggel bugyellárisba tett pénz délután csak feleannyit ér. A fogyasztói árak változása megváltoztatja fogyasztói szokásainkat, de nem sorsszerű, hiszen a pénzromlás és a vele járó importáru-drágulás nagyobb gondok nélkül túlélhető.

Más a helyzet a lakhatással. A pénzpiaci mozgások miatt egy-egy nemzeti valuta annyit eshet, hogy a más valutában felvett hitel gyakorlatilag törleszthetetlenné válik. Ez most több ezer magyar háztartás komoly gondja és ad is rá a politika egyre komolytalanabb válaszokat.

Ne gondoljuk viszont, hogy az euróövezetben nem leselkednek ránk hasonló veszélyek. A pénz a piacon lehet drágább az övezeten belül is, hiszen nem titok, a jelzáloghitelek pl. Ausztriában olcsóbbak, mint Szlovákiában. Szlovákia rating-értékelése, a gazdaság állása befolyásolja a hazai kamatszinteket, tehát a pénz árát, ezért bármely euróhiteles itt, az euróövezetben is kerülhet komoly bajba, ha emelkedik a kamat és a törlesztőrészlet nagyot ugrik.

A politikai osztály felelőssége nem abban van, hogy jogszabályi és azt követően szankciók általi megoldásokkal a pénzpiacot terelgessék ide vagy oda. A lakhatás kérdésének legnagyobb kelet-európai problémája a lakáspiaci struktúra. A bérlakások részaránya a piacon messze 20 százalék alatt van, hogy a lakhatás azonos a birtoklással, egy életre szóló nagyberuházás mindenféle védelem és kiút nélkül. A „vagy laksz és fizetsz, vagy mehetsz a híd alá” gyakorlata az, amiért a politikai osztályt, ergo az államot terheli felelősség. Az elmúlt húsz esztendő elhibázott strukturális döntéseit, mindenféle kamattámogatási és állami lakásépítési hitelező programjait megmenteni már nem lehet. De legalább egy következő generációt mentsünk meg attól a megalázó helyzettől, amely a lakáspiacon uralkodik.

A politikai elit felelőssége olyan struktúrákat építeni, olyan jogszabályokat alkotni, hogy épüljenek bérlakások (nem baj, ha sok, annak árcsökkentő hatása van), hogy az új lakások két-három évtizedes befektetési rizikóját ne a lakó, hanem a vállalkozó viselje (vállalja, ez a helyes szó, ha VÁLLALkozóról írunk), de akkor keressen rajta. Mindenféle adminisztratív döntés, lett légyen az fix árfolyam, kamattámogatás és állami segítség, csak ahhoz járul hozzá, hogy az újraelosztási mechanizmus torz lesz, a lakni vágyó polgár meg kiszolgáltatott. Ne kelljen már azt gondolnunk, hogy a politikai elitnek kiszolgáltatott választóra van szüksége, mert a szabad, demokratikus országokban ez nem így van. Ismételten: a SZABAD és DEMOKRATIKUS országokban.