Bajaink forrása

PET-palack

Nagyságrendileg százszor annyi pénzt fizetünk azért, hogy a csapvíz helyett palackozott vizet igyunk. Egy friss kutatás szerint egyetlen műanyag flakonos vízben 240 ezer(!) műanyagrészecske lehet, amit megiszunk, aztán a szennyvízbe kerül, majd a természetes vizekbe. Elárasztjuk műanyagrészecskékkel a Föld teljes vízkészletét, miközben a szervezetünkben is felhalmozódnak. Így válhat a víz az élet forrásából végül az emberiség kezelhetetlen problémájává, bajaink forrásává.

A most nyilvánosságra hozott tanulmánnyal kapcsolatban például megjegyezték, hogy a palackozás során használt szűrőkből, magukból a PET-palackokból és a kupakokból is más-más jellegű műanyagrészecskék kerülnek a vízbe. A nanoműanyagok átjuthatnak az emésztőrendszeren, a tüdőn, és bekerülnek a véráramba, ahonnan a szervekbe, az agyba és a szívbe is elérnek. A kutatások szerint a nanoműanyagok a placentán át a még meg nem született magzatok testébe is bekerülnek, és olyan toxikus hatásokkal hozzák kapcsolatba őket, mint a reprodukciós rendellenességek vagy a gyomorproblémák.

Ráadásul a műanyag palackok begyűjtésére, újrahasznosítására egész iparágakat kellett kiépíteni. Még így is csurig vannak sokszor a szelektív hulladékszigetek, nem is beszélve arról, hogy a folyóinkon, ártereinken, az erdők legrejtettebb zugaiban is eldobott műanyag palackokba botlunk. A mikroműanyagok immáron a sarki jégsapkáktól az óceánokon át a hegycsúcsokig minden ökoszisztémában kimutathatók.

Pedig a legtöbb településünkön iható a csapvíz. Sőt, a szigetközi-csallóközi régióban, ahol kontinensünk egyik legnagyobb ivóvízkészletét rejti a föld mélye, olyan jó minőségű a csapvíz, hogy a települések egy részét ellátó kútból közvetlenül márkás, díjnyertes ivóvizet palackoznak, ráadásul üvegpalackokba. Elegáns éttermekben láthatjuk viszont a Duna szárazföldi deltájából származó, helyben palackozott „csapvizet”.

Viszont a műanyagrészecskék előbb-utóbb a csapvizünkbe is bekerülnek, amit jelenleg azért nem iszunk, mert a százszor többe kerülő, és a friss tanulmány szerint nanoműanyagokkal teli palackozott vizet vásároljuk helyette.

Miközben kifolyik a tévéből a sok ásványvízreklám és óriási energiákat fordít a társadalom a műanyag palackok kezelésére, elvétve találkozhatunk csak a csapvíz fogyasztására ösztönző felhívásokkal. Érthetetlen, hogy miért nem fektetnek erre nagyobb hangsúlyt. Találomra kiválasztva az egyik térségbeli vízművet, a honlapjukon ezt írják: „Szűkebb régiónkban a felszín alatti vizek minősége közép-európai viszonylatban is kiemelkedően jó. A folyók mellett parti szűrésű kutak, más térségekben mélyfúrású kutak, karsztvizet kinyerő kutak állnak rendelkezésünkre. A szolgáltatott ivóvíz minősége minden településen megfelel a vonatkozó szabványok előírásainak”.

Mégsem tudatosítják ezt a fogyasztókkal. Ezek után nem csodálkoznék, ha ilyen típusú reklámokkal is találkoznánk a jövőben: „Vásároljon tőlünk olcsó, utángyártott műanyag palackot. Töltse meg csapvízzel. Majdnem olyan érzés, mintha drága műanyag palackos ásványvizet inna, és ha kellő szorgalommal nyomkodja a palack oldalát, még több műanyagrészecskével gazdagíthatja a flakon tartalmát… Egészségére!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?