Az unalom szinonimája

Az 1990-es megalakulásuk idejéből már egyetlen politikai párt sincs a parlamentben, így jogosan merül fel a kérdés, miért vannak ők még mindig itt, és miért nincs már senki a régiek közül. A KDH elvileg egy kőkemény ideológiai párt, fő célkitűzései nem különösebben változtak az idő alatt. Hosszú távú céljaikat sem sikerült teljes mértékben megvalósítani, mégis folyton beválasztják őket a parlamentbe. A jobboldali koalíciókban stabilan ott voltak, ám legfeljebb a másodhegedűs szerepét játszhatták, sosem ők voltak azok, akik a tempót diktálták volna, vagy megszabták volna az irányt. Míg 1990-ben majdnem 20 százalékos eredményt hoztak, 1992 óta mégis folyamatosan 8–9 százalék körül mozognak, ami hihetetlen stabilitást jelent. S úgy tűnik, a pártvezetés ezzel az eredménnyel tökéletesen elégedett. Valószínűleg ez a mélyen vallásos, konzervatív szlovák szavazók aránya, akik számára a hit határozza meg a politikai kötődést is. Az összes többi szlovák párttal szemben a KDH-ban szinte mindegy, hogy ki a párt aktuális elnöke, az ideológia mindig fontosabb a vezetőnél. Ennek nagy előnye, hogy sosem volt igazi pártszakadás, és hiába váltak ki a KDH-ból időnként az éppen legjobban sztárolt politikusok, a szavazók valahogy mindig visszataláltak a párthoz. Azt is mondhatjuk, hogy a KDH nem képes igazi megújulásra, de a törzsszavazói ezt nem is várják el tőle. Azok az ambiciózus politikusok pedig, akik többet szerettek volna, mint az ideológiailag befagyasztott pártban maradni, időről időre kilépnek, de egyelőre senkinek sem sikerült valóban átütő új szervezetet létrehozni. A politikusaik sem különösebben népszerűek, és nyilván ez lesz a veszte Pavol Hrušovskýnak is. Pártelnöknek remek volt, a parlamentet is elvezette, de államfőjelöltként nem különösebben sikeres. Persze ez nem csak rajta múlik, hiszen két további ex-KDH-s, Ján Čarnogurský és Radoslav Procházka is jelöltette magát.

A KDH az elmúlt huszonnégy évben szinte folyamatosan ugyanazt az unalmas arcát mutatta, a stabil kilenc százalékával, amire bizonyos történelmi pillanatokban nagy szükség volt, de eddig sosem volt egy olyan politikusuk, akiért az ország legalább egyik fele lelkesedni tudott volna, vagy a másik fele a pokolra kívánta volna. Valószínűnek tartom, hogy az ország társadalmi berendezkedésének köszönhetően a KDH az elkövetkező néhány választási ciklusban is itt lesz még, de ha majd egyszer valaki megpróbálja összeszedni a párt legnagyobb pillanatait, melyekkel az ország sorsát döntötték el így vagy úgy, nagyon sokat kell majd gondolkodnia.